A járvány és az újabb szigorítások hatására jelentősen romlott a befektetői hangulat, ami a forintot is magával rántotta.
Belföld
A bajor miniszterelnök a Budapesten megrendezendő mérkőzés miatt szigorítana a járványügyi szabályokon. A magyar szövetség ígéri, mindenki biztonságban lesz a Puskás Arénában.
Upor László leköszönő rektor-helyettes elutasította a vádakat, miszerint az egyetem politikai nevelőtáborban készítette volna fel a diákokat a blokádra.
A DK elnöke szerint nem nemzeti konzultáció, hanem népszavazás kell arról, kell-e ingyenes koronavírus-teszt.
A miniszterelnök szerint a kormány Brüsszeltől és a vírustól is sikerrel védte meg az országot, és „együtt újra sikerülni fog”. A miniszterelnöknek ezúttal az ellenzéknek is vitáznia kellett.
Indul a parlament, a képviselő szerint ez csak színház.
A humán papillomavírus rákos megbetegedést okozhat, a lányok után immár a 7. osztályos fiúkat is beoltják. Kásler Miklós szerint ezzel lezárható a vírus „cirkulációja”.
Fohsz Tivadar azt mondja, nincs mit megbánnia, mert nem tett rosszat.
Egyelőre nem tervezik az idősek számára a vásárlási idősáv bevezetését – mondta el az országos tiszti főorvos. Véleménye szerint a koronavírus-tesztek legnagyobb része eddig ingyenes volt a lakosság számára.
Még tavasszal, az első hullámban állt fel tíz akciócsoport.
Három krónikus beteg elhunyt.
Többen is megsérültek.
A mögöttünk hagyott hétvégén – péntektől vasárnapig – összesen 298 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák.
A helyi Fidesz szerint nem volt semmilyen titkos megfigyelés.
A Válon romokban álló Ürményi–Dreher-kastély megújításába a kormány is beszáll.