Kanászcsárda, Mélyvíz pinceborozó, Célzóvíz drinkbár, Margitka bonbonnerie – akár ilyen helyeken is múlathatta volna az idejét a budai polgár, ha az 1980-as években megépült volna a Gül Baba türbéje környékén a 3 milliárd forintból tervezett vigalmi negyed. Az álom végül nem vált valóra, és immár három évtizede bezárt a környék egykor legfelkapottabb éttermének számító Kisbuda is. A legendás helyen nemcsak a korszak meghatározó zenészei és színészei voltak törzsvendégek, de tiszteletét tette Marcello Mastroianni, XVI. Károly svéd király és George W. Bush amerikai elnök is. A halászkertnek otthont adó Frankel Leó úti házat – és a kerthelyiségben álló 220 éves vadgesztenyefát – a kilencvenes évek közepén dózerolta le az új tulajdonos, hogy a helyén irodaházat építsen fel. Ebben az épületben működik jelenleg a Koreai Kulturális Központ.
Az intézet otthonaként tekint erre a helyre, ezért is tartották fontosnak, hogy a távol-keleti ország kultúrájának megismertetésén túl a környék történetét is feltárják. A november vége óta látható A mi házunk, a mi utcánk címet viselő tárlat a helytörténeti gyűjtemények missziójához hasonlóan levéltári dokumentumok, régi fényképek és korabeli újságcikkek segítségével idézi fel miként változott az évszázadok során a Frankel Leó út és szűkebb környezete. A múltidéző túra a ma is működő Bambi Eszpresszótól indulva, az Irgalmasrend egykori betegápoldáján és tébolydáján, a Császár fürdőn és Komjádi uszodán át, a Malom-tó bisztró és a Népgőzfürdő érintésével a Zsigmond térig vezet.
Volt idő, amikor olyan pezsgő fürdőélet volt errefelé, mint Karlsbadban, a pesti Vigadótól omnibusszal szállították az utasokat a Császárba, a fürdőnegyeddé avanzsált környéken pedig sorra nyíltak a szálláshelyek, mint a szecessziós Esplanade Szálló – melynek helyén ma irodaház áll –, a Hotel Báthory vagy a Fekete Sas vendégfogadó. Állt itt kávémérés, virágüzlet és autószerelő-műhely, a domboldalt pedig a török dervis sírja köré felépített háromkupolás, kerengővel ékesített Wagner-villa uralta, melynek negyedik kupolája azért nem került a helyére, mert a babona szerint életével fizetett volna az, aki befejezi a „Rózsák atyjának” nyughelye körüli épületet. Végül ezt is le kellett bontani, ahogy a Frankel Leó (akkor Zsigmond) utca 42. alatt álló házat, „Gül Baba otthonát” is. Utóbbiról korabeli cikk is olvasható a kiállításon: „430 év után ledöntik ezeket a falakat, amelyek tanúi voltak a török időknek és Budavár visszafoglalásának és amelynek 250 éves évfordulóját éppen most, szeptember másodikán ünnepli a keresztény világ és a keresztény Magyarország. Furcsa találkozása ez a véletlennek” – írta 1936-ban a Nemzeti Ujság.
A képek nyomán kirajzolódik, milyen radikálisan alakult át az elmúlt száz évben a negyed karaktere: a földszintes lakóházak kisvárosias jelleget kölcsönöztek a környéknek. Ezen épületek közül néhány ugyan még ma is látható, de többségüket idővel elegáns bérpalotákra, a háború után pedig a lebombázott házak után maradt foghíjtelkeken épített szocreál „lottóházak” cserélték. Felidézik, kik laktak egykor azon a helyen, ahol ma a Koreai Kulturális Központ is található: lakatos és magánzó, távbeszélő kezelő és kocsmáros, mészárosmester és borbizományos, de legnagyobb figyelmet mégiscsak az egykori Kisbudának szenteli a kiállítás: a legendás időszakkal kapcsolatos személyes emlékeiről az étterem akkori üzletvezetője, Meződi Alice is mesél egy interjúban.
Az intézet a közös múlt feltárására, a környék történetének rekonstruálására hívja a látogatókat, a lelkes lokálpatriótákat: a Frankel Leó úton és környékén készült múltbéli fényképeket várnak az itt élők családi albumaiból a koreaikultura@ koreaikultura.hu e-mail-címre, vagy papírképeket az intézet postacímére (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.).
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/51. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg december 16-án.
