A Fidelitas-közeli pályázati kiírás pénteken jelent meg, ám mindössze vasárnapig lehet rá jelentkezni.
Cikklapozó
A keceli haditechnikai park – az eddigi legelképesztőbb hely, ahol Dévényi István járt. Videó!
Erdélyt rég nem látjuk már, csak a vastagon rárakódott jelentéseket, a traumákat és a vágyálmokat. Erdély egyetlen hatalmas projekció, amely alatt szinte már észrevehetetlen a valódi Erdély.
Vilmos negyvenhét késszúrással megölt egy rendőrt 19 évesen, életfogytot kapott, jó magaviselet miatt 20 év után szabadult, letette az italt, felküzdötte magát a hajléktalanságból. Riport.
Rögtön meg tudom mondani, melyik az a ház, amit a háború előtt, illetve után építettek. A szomorú az, hogy azok, amiket névtelen építészek terveztek még a háború előtt, sokkal jobbak, mint a neves, de későbbi építészek munkái” – vallotta.
Nem csupán magáról a katasztrófáról és következményeiről látunk filmet, hanem arról is, hogyan működött a pártállam, mennyire volt alkalmatlan, felelőtlen, a megtörténteket mindenáron eltussolni akaró rendszer.
Bár a hűtés és levegőcsere nélküli műtők ügye nagyon súlyos betegbiztonsági, járványügyi és munkavédelmi kérdéseket vet fel, a Semmelweis Egyetem szakmai és gazdasági vezetése egyaránt elzárkózik attól, hogy érdemi tájékoztatást adjon. Úgy tudjuk, tűzoltás gyanánt újabb mobilklímákat üzemelnek be, ám a készülékek az ÁNTSZ szerint növelik a fertőzésveszélyt.
Öt év múlva Budapest díszpolgára lehet a Fidesz Ignotusa, Fásy Ádám, s egy nap talán Bunyós Pityu és Postás Józsi is sorra kerül.
A szegedi MSZP visszavárja Gyurcsányékat a szegedi ellenzéki összefogásba.
A gyógyításra szánt forrást az inflációnál nagyobb mértékben növeli a kormány, ám ez várhatóan nem tudja megállítani az ágazat erózióját.
Matteo Salvini társaságában tett nagy bejelentést Szijjártó Péter.
A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogvédelemben részesítette Bige László gyárát.