Tizenkétféle összetevőből álló takarmány, Amerikából, hajóval szállított széna, fejés előtt hűsítő zuhany. Videós riport.
Cikklapozó
Kedd estére sikerült megállapodniuk a legfontosabb tisztségekről az Európai Unió állam-és kormányfőinek – jelentette be Donald Tusk. Martin Schulz, a német szociáldemokraták vezetője szerint Merkel és Macron háttéralkujának eredménye, hogy Timmermans nem lett befutó.
Több száz fő tüntetett a ma délután a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza előtt az ellen tiltakozva, hogy délelőtt az Országgyűlés megszavazta a kutatóintézetek MTA-ról való leválasztását.
A cvekedli a gyengém kicsiny gyermekkorom óta. Nagyon tudta őt csinálni az anyám. Én egyszerűen képtelen vagyok megközelíteni. Ez a szakács megközelítette.
Hiába igyekszik továbbra is saját fontosságát hangsúlyozni Orbán Viktor, egyre kevesebb a befolyása azt követően, hogy az Európai Néppárt felfüggesztette tagságát – mondja Szent-Iványi István.
Tizenkilenc évvel a Kurszk tragédiája után újabb szerencsétlenség történt Oroszországban ezúttal a Losharik AS-12 mélytengeri nukleáris kutatón történt végzetes baleset.
Noha a másodfokú bíróság enyhítette az ítéletet, ennek ellenére Gulyás Márton 220 óra, míg társa, Varga Gergő 80 óra közmunkára lett kötelezve.
A volt kancelláriaminiszter az e-cigit is bevinné állami ellenőrzés alá. Füstmentes Magyarországot akar.
Leválasztják a kutatóintézeteket. A köznevelési törvény módosítását elhalasztották, a lex Czeglédyt is elfogadták.
1998 nyarán robbant ki a botrány, amikor kiderült, hogy Sopron önkormányzatának eltűnt a 3 milliárd forintot érő részvénypakettje.
2015 után újabb összevonás kezdődik, de szakértők szerint még az előző sem ért véget.
Vajon kit képvisel a magyar kormány? Hogy nem a magyar állampolgárok érdekét, az bizonyos.