Nem foglalkozom politikával, de a politika sem foglalkozik velem?
Cikklapozó
Rácáfol félelmeinkre Nagypál Orsi első játékfilmje, a Nyitva, melyben egy egyre inkább válságba jutó kapcsolatot figyelünk.
Napok óta óta utcai zavargások zajlottak országszerte, a kormány így próbálja csillapítani a kedélyeket.
Ajánlom szeretettel politikai értelmező szótáram első tíz plusz egy szócikkét a Magyar Nemzet olvasóinak figyelmébe. (Nem, nem elírás: én a Magyar Nemzetbe írok.)
A híradásokat nézve zombiapokalipszis rémlik fel, az elnök pedig intézkedik, katonákat küld a határra, de legfőképpen örül, hogy nem az egészségügyi reformról kell beszélnie.
Ahogy évekkel később, tanácsadóként Bannon megfogalmazta: ő lett a rendező, Trump pedig a színész.
Péntek este hét órától a Facebookon, majd nyolctól a Youtube-on!
Jászai Mari, Csortos Gyula és Major Tamás sírjához térkép vezet, de Jávor Pál nyughelyét alig találni, és akad kripta, amelyben málló vakolat és lehullott kőtörmelék fogadja a látogatót.
Legalább 11 ezer ember dolgozik immár a felcsúti oligarchának, ezzel ő az ország egyik legnagyobb munkaadója. A valós szám azonban még ennél is nagyobb lehet.
A Publicus Intézet felmérése szerint jelentősen nőtt azok száma, akik állítják, megszavazták volna a magyar kormányt elítélő jelentést - írja a Népszava.
Hosszabb ideje önköltségi ár alatt szállítanak az áruházláncoknak, keresztül kell verniük az áremelést, egyébként csődbe mennek – mondja a Magyar Pékszövetség elnöke.
Több mint két év kellett ahhoz, hogy lefoglalják Köteles István otthonából a közpénzből vásárolt televíziót, turmixgépet, blu-ray lejátszót.