A magyar kormány fél, frusztrált, agresszív és óriási energiájába telik ezt átszivárogtatnia a társadalomba is.
Cikklapozó
Ha tudnák, hogy mit ettek egész nap, miközben egymás hegyén-hátán feküdtek a napon, nem lenne ekkora arcuk. Csoda, hogy élnek.
Mik a piaci kilátások, és mi történik, ha az egyedi, nem központosított helyi nyomtatott sajtó eltűnik?
Figyelemelterelés az úgynevezett kultúrharc, meg egy kicsit több is annál.
Az elkövetkezendő hónapokban világosan ki fog derülni, hogy lehetséges-e kívülről megálljt parancsolni az illiberalizmusnak.
A Fidesz matyó hímzett skanzenbe zárja a vidéket, miközben a Mordor szót vési Budapest falára.
A legendás rendezőről kérdeztük egykori, magyar származású munkatársát, aki már A hetedik pecséten együtt dolgozott vele.
A Lehman Brothers tíz évvel ezelőtti csődjéhez kötik a nyugati világ egyik legnagyobb válságának kitörését. Vajon megismétlődhet a múlt?
Nem minden nap ír regényt egy amerikai elnök. Bill Clinton azonban így tett. A kérdés, hogy a nagy rössel beharangozott műnek vajon nagyobb-e a füstje, mint a lángja? Kritika Az elnök eltűnése című Clinton kötetről.
Az árulta el Magyarországot, aki egy hatalmi játszma folyományaként – önmagát az egész nemzettel azonosítva – ezt a bajt a fejünkre hozta. Vezércikk.
A hetek óta tartó tárgyalások még távolról sem fejeződtek be a Tv2 és kábelszolgáltatók között a Spíler2 adásának sugárzásáról, de jó hír a spanyol bajnokság iránt érdeklődőknek, hogy ezen a hétvégén négy La Liga-meccset is láthatnak a Spíler1 adásában.
Elképesztő számháború kezdődött el a megszavazott Sargentini-jelentés kapcsán. Holott azt már általános iskolában is megtanultuk, akárhány ismeretlenes az egyenlet, végeredmény mindig csak egy van.