Április 22-től 27-ig tart az idei mustra. A dokumentumfilmes felhozatal is igencsak izgalmasnak ígérkezik.
Cikklapozó
Hogyan legyünk öntudatos és elkötelezett illiberális kereszténydemokraták, amikor a kormány még nem közölte velünk, hogy mit ünneplünk húsvétkor?
Jelentősen csökkentheti az évek óta húzódó Budapest–Belgrád közötti vasútfejlesztés fontosságát, ha Trieszt lesz az ázsiai ország kapuja Európába.
Jusson eszünkbe: a lángok egy pillanat alatt magasba csapnak, de az évente 13 millió embert vonzó gótikus épület régóta kritikus állapotban volt.
1999-ben megdöbbentette a világot, ma a tíz legvéresebb amerikai ámokfutásban sincs benne.
Ámde az öröm mint mindig, ezúttal is legyőzi a fájdalmat, hiszen megjött a gólya, ezer nagyobb bajt és veszélyt legyőzve.
Molnár Antal, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója a római magyar templomok jeles kutatója. Roberto Benigni és Nino Manfredi után veheti át az elismerést.
Félmilliárd forinttal kerül többe az Andrássy úti villa, így összesen csaknem 6,5 milliárdot fordított az állam az akadémiára.
Ahmed Amran jemeni származású geofizikus-mérnök magyarul írja novelláit; nyelvekről, kultúrákról és szorongó lelkekről kérdeztük.
A kultúrák konfliktusa lehet előrejelzés, ám az is lehet, hogy szándék – fogalmazott húsvéti interjújában Erdő Péter esztergom-budapesti érsek.
A Názáretit szeretik afféle szirupos, jámbor ájtatoskodónak ábrázolni, ami teljesen félrevezető. Az evangéliumok Jézusa igen erőteljes, határozott, nem ritkán érdes modorú ember.
Százezer embert várnak a pénteki szerb kormánypárti megmozdulásra, amelyen a magyar miniszter is beszédet mond.