A gránátalma (Punica granatum) kultúrája ősi múltra nyúlik vissza, évezredeken át különböző civilizációk létfontosságú élelme és patikája volt. Bár a gyümölcs nemzetségneve (Punica) az észak-afrikai ókori város, Karthágó római nevéből származik, a rómaiak tévesen feltételezték, hogy a gránátalma Afrikából származik, őshonos elterjedési területe ugyanis Északkelet-Törökországtól Afganisztánig terjed.
Története egyidős az emberiségével: több elmélet szerint Ádám és Éva a tudás fájáról valójában gránátalmát evett, amit Kánaán hét legfontosabb gyümölcse egyikének tartanak. A görög mitológiának is fontos eleme lett: egyrészt a halottak gyümölcseként emlegették, mert úgy tartották, Adonisz véréből származik, de megjelenik Hadész és Perszephoné mítoszában is. A történet szerint Perszephoné egy szem gránátalma miatt nem szabadulhatott a férje, Hadész mellől az Alvilágból.
A halál mellett a gránátalmát rengeteg magja miatt évezredeken át Európa-, Perzsia- és Ázsia-szerte, a buddhista, iszlám, zsidó és keresztény hagyományokban, a görög és római mitológiában a termékenység szimbólumaként is emlegették. Megjelenik például Aphrodité, a szerelem, valamint Héra, a házasság és a szülés görög istennőjének ábrázolásaiban is. Az ókori Rómában az újdonsült feleségek a gránátalma leveléből szőtt koronát viseltek, míg a gyümölcs levét a meddőség gyógyítására is használták, de volt olyan kultúra, ahol a menyasszonyi szobákban összetört gyümölccsel próbálták elősegíteni a gyermekek születését.
Már őseink is csodaszerként tisztelték a gránátalmát, az egyiptomiak és az asszírok számos betegség – emésztési zavarok, bőrbetegségek, bélférgek – kezelésére használták. Bizonyítottan magas antioxidáns-, flavonoid-, vitamin-, ásványianyag-, illetve rosttartalommal bír, de termése, virágai, kérge, gyökerei és levelei olyan anyagokat is tartalmaznak, amelyek hozzájárulhatnak a szívbetegségek, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a rák megelőzéséhez is.
Nem véletlen, hogy a rómaiak az örök fiatalság szimbólumaként tekintettek a gránátalmára, a gyümölcs lédús magjai nemcsak ízletesek, de az öregedést is lassíthatják. Egy svájci kutatás szerint ugyanis a gránátalma fogyasztásakor a szervezet egy urolitin A nevű molekulát állít elő, amely kulcsszerepet játszik a sejtek fiatalságának megőrzésében.
A zsidó hagyomány szerint a gránátalma 613 magot tartalmaz, mely megegyezik a Tóra parancsolataival, ezért újévkor, rós hásánákor is kell belőle enni. Tény, hogy a gránátalma magjaiért meg kell küzdeni, de minden fáradságot megér. Ennek a kemény bőrű, koronás tetejű gyümölcsnek a lédús szemei aromás nedűt rejtenek magukban, mely önmagában is kiváló szomjoltó, de a gránátalma jóval több, mint egyszerű gyümölcs. Desszert is készülhet belőle, de a közel-keleti és török konyhában intenzíven édes-savanykás íze miatt főként sós fogásokhoz, húsokhoz, salátákhoz, sült zöldségekhez használják.
A perzsa ételekből sosem hiányozhat a mélybordó, édeskés, mégis fanyar aromájú gránátalmamelasz: készülhet belőle khúris-i fiszindzsán, vagyis a jellegzetes iráni diós-gránátalmás pörkölt, ami új értelmet ad a csirkének. Szintén Iránban népszerű az ás-i anár is, ez a korianderrel, sárgaborsóval, rizzsel főtt gránátalmaszirupos húsgombócleves, amely annyira sűrű és tartalmas, hogy inkább egytálételként érdemes fogyasztani. A marha- vagy báránysültnek tökéletes kiegészítője a gránátalmamelaszból és balzsamecetszirupból főtt mártás, de a friss magok is szépen kihangsúlyozzák a fűszereket és a hús valódi ízét, a fűszeres, gránátalmaszirupban főtt csirkemáj pedig felejthetetlen ízélményt ígér.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/6. számában jelent meg február 4-én.
