Alapvetően nincs gond azzal, ha az EU-tagállamok veszélyhelyzeti intézkedéseket hoznak, de ezeknek arányosnak és időben korlátozottnak kell lenniük, és demokratikus kontroll szükséges hozzájuk – mondta a német Bildnek adott interjúban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság minden tagállamban figyeli ezeket az intézkedéseket, de a magyarországi történéseket a korábbi tapasztalatok miatt különösen figyelemmel kísérik, és készek cselekedni, ha az intézkedések átlépik a megengedett mértéket. Ilyen esetben kötelezettségszegési eljárásra is sor kerülhet.
A koronavírus járvánnyal kapcsolatban azt mondta: egyelőre korainak tartja, hogy július-augusztusra bárki is nyaralást tervezzen, mivel nem lehet pontosan megmondani, hogy alakul a helyzet.
„Túlhatalomtörvény" - Uniós eljárást sürget a magyar kormánnyal szemben a Párbeszéd | Magyar HangElképzelhetőnek tartja, hogy az idős embereknek akár év végéig is távol kell tartani magukat más emberektől, még ha ez nyilvánvalóan nagy terhet is jelent, a fiatalabbak és nem krónikus betegek viszont hamarabb élvezhetik majd újra a szabadságot. Viszont szerinte elképzelhető, hogy év végéig kifejlesztik Európában a koronavírus elleni vakcinát.