Az ellenzék öt év alatt bevezethető euróban gondolkodik

Az ellenzék öt év alatt bevezethető euróban gondolkodik

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Öt év alatt bevezethető az euró Magyarországon – így látja az ellenzéki összefogás a frissen ismertetett gazdaságpolitikai program alapján. A tervekről az MTI számolt be. Az ellenzéki politikusok egy gazdaságfejlesztésről szóló rendezvényen beszéltek az euró bevezetéséről, az adórendszerről, de az inflációról is. A Párbeszéd soraiban ülő Mellár Tamás úgy látja, az euró bevezetése öt évbe kerülhet, ehhez viszont meg kell felelni a maastrichti kritériumoknak, tehát a forint árfolyamát egy szűk sávon belül kell tartani. Továbbá véget kell vetni a „leértékelési politikának” – értékelték az Orbán-kormány stratégiáját.

A Demokratikus Koalíció politikusa, Varju László szerint az elmúlt tíz évben közelebb juthattunk volna az euró bevezetéséhez, viszont nem volt rá politikai akarat.

Az LMP-s Csárdi Antal úgy látja, az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett többkulcsos kellene, továbbá a minimálbért adómentessé kell tenni. Csárdi újragondolná az áfa rendszerét, miután szerinte Európában sem példa nélküli a több kulcsos áfa. A politikus úgy látja, a multinacionális cégek nagyjából harmadannyit adóznak, mint a kisebb magyar vállalkozások, amit elfogadhatatlannak tart.

Az MSZP-t és a Mindenki Magyarországa Mozgalmat képviselő Vajda Zoltán szerint felelőtlen a jegybank inflációs politikája, továbbá a folyamatos jegybanki kamatemelések nem erősítik a forintot.