Idei csúcsára ért az infláció júliusban

Idei csúcsára ért az infláció júliusban

Egy zöldséges stand árukínálata a Teleki téri piacon. (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Idén júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz, azaz júniushoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, a jármű üzemanyagok 3,8 százalékkal drágultak. Mindez azt jelenti, hogy júliusban az idei csúcsára ért az infláció, hiszen az eddigi legmagasabb adat a májusi 4 százalék volt.

A részletes adatsor szerint az élelmiszerek ára egy év alatt mindössze 2,7 százalékkal nőtt, de nagy szórással. A cukor 46,3, a liszt 12,4, a sertéshús 10,7, a csokoládé és kakaó 10, az éttermi étkezésé 8, a gyümölcs- és zöldséglé 7,1, az étolaj 6,5, az alkoholmentes üdítőitalok 5,5, a tej 4,8 százalékkal került többe, mint egy évvel korábban. A tojás ára viszont 14,7, a tejtermékeké 8, a száraztésztáé 7,6, a kenyéré 4,6 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások ugyanakkor az átlagos infláció bő duplájával, 9,1 százalékkal drágultak. Ezen belül a lakbér 11,7, a testápolási szolgáltatások 10,3, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,1, a járműjavítás és -karbantartás 10, a lakásjavítás és -karbantartás 9,0, a sport- és múzeumi belépők 8,3, az üdülési szolgáltatás 5,6 százalékkal került többe. A háztartási energia ára 4,5, ezen belül a vezetékes gáz 9,3, az elektromos energia 2,1 százalékkal csökkent, a tartós fogyasztási cikkekért 0,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Ez utóbbin belül a használt személyautók ára 7,4 százalékkal csökkent, az újaké 6,3 százalékkal nőtt. A gyógyszerek 6,5, az üzemanyagok 6 százalékkal drágultak.

Címkék: infláció, KSH