Az Orbán család bányájából szállítottak építőanyagokat a Budapest–Belgrád vasútvonal felújításához – tudta meg a 444. Erről az általuk látott belső dokumentumokból szereztek tudomást, és az információt megerősítette két fuvarozó cég is nekik.
Az iratok szerint 2022-2023 során több mint 200 ezer tonna vasúti követ szállítottak Gántról, az Orbán család bányájából az építkezéshez. Az építőanyagok egy részét Mészáros Lőrinc cége rendelte meg Orbánéktól. Az egyik dokumentumból az is látszik, hogy a kínai kivitelező cég egy bruttó 1 milliárd forintos szerződést tervezett kötni gánti zúzottkő szállítására. A Dolomit Kft.-ben az Orbán család több tagja is megtalálható, idősebb Orbán Győző, a miniszterelnök apja a cég többségi tulajdonosa és ügyvezetője, és szintén ügyvezető Orbán Viktor testvére, ifjabb Orbán Győző és fia, Orbán Dávid is.
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a gigantikus, állami pénzből finanszírozott építkezésen Mészáros Lőrinc cégei dolgoznak fővállalkozóként. A beruházás részleteit azonban titokban tartják, így azt eddig nem tudhattuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök közvetlen családtagjai is profitálnak belőle. Emlékeztetteka arra is, hogy több mint 800 milliárd forintba kerül az építkezés, és Kínától vett fel rá hitelt a magyar állam.