A magyar sajtótörténetben példátlan hirdetésformát láthattak a nézők a szerdai Kötöttfogásban: a reklámozó (aki szabályos módon, egy külső – hirdetésszervező – cég számlája ellenében fizette ki a szolgáltatás árát) névtelen akart maradni, viszont egy mondat beolvasását kérte a műsorvezetőtől.
Mivel a vállalt szolgáltatást mindenképp teljesíteni akartuk, a falra a következő szövegű banner került fel: „A névtelen hirdető reklámja.” Az adás közepén Dévényi István műsorvezető felolvasta a következő, Barack Obamától származó idézetet: „A demokráciára leselkedő legnagyobb veszély a közöny”. (A volt amerikai elnök szeptember hetedikén beszélt egyetemisták előtt az Illinois-i Egyetem kampuszán, ahol többek között azt mondta, a demokráciát a közöny és a cinizmus fenyegeti a legjobban, nem Donald Trump – a szerk.)
A Kötöttfogás stábja és a műsornak helyt adó Magyar Hang szerkesztősége nyitott a rendhagyó akció folytatására, ezért olyan hirdetőket vagy támogatókat keresünk, akiknek fontos a műsor megmaradása. A sajtótörténeti jelentőségű banner ára 150.000 forint+ÁFA. Természetesen hagyományos hirdetést is örömmel kiteszünk, de ha valaki fél a következményektől, ne aggódjon: illetéktelen számára nem fog kiderülni, ki a névtelen reklámozó.
Aki pedig lemaradt volna, ITT megnézheti a teljes adást!
Kötöttfogás 6. adás (2018. szeptember 12.)
Az e heti résztvevők: Konok Péter, Csintalan Sándor, Dévényi István, Vágó Gábor, Gulyás Balázs és Pörzse Sándor. A Kötöttfogás youtube csatornája: https://www.youtube.com/channel/UCOpP... Támogatás: https://www.patreon.com/magyarhang Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra, valamint fizessen elő a Magyar Hang hetilapra! Honlap: https://hang.hu Facebook: https://www.facebook.com/hang.hu E-mail: