2018 óta nagyot változott a világ. Akkor még az ellenzéki képviselőknek kellett magyarázkodniuk amiatt, hogy a különböző rozsdaövezeti területekre – elhagyott laktanyákra, kiürült gyártelepekre – nem akarnak migránstábort telepíteni. A déli- és nyugati határtól a lehető legmesszebb lévő megyékben rendőrt hívtak arra a helyiek, akit migránsnak néztek, mert tele volt plakátolva az ország azzal, hogy Belgium fővárosa egy magyar-amerikai kettős állampolgár terve alapján eliszlámosítja egész Európát és benne Magyarországot, de ha fideszes képviselőkre szavaznak Iklódbördőcétől Kesznyétenig, akkor megmenekül a bombaöves iszlamizáció ármányától a keresztény haza. Sőt, még a keresztyén is.
Fideszes plakátragasztótól miniszterelnökig ezt az infantilis mesét tolta migránsügyben mindenki, pontosan azért, hogy sem a kabinet körüli személyek viselt dolgairól, sem pedig a bevándorlás jelensége kapcsán jelentkező valódi problémákról ne lehessen értelmesen beszélni. Migránspárti lett itt az is, aki Kósa Lajos anyjának disznótelepéről, vagy a kalandos életű és halálú Ghaith Pharaonról kérdezett. És ha a valóságban nem is, a fejekben és a szívekben fel is épültek a migránstáborok, tele erőszakolókkal és emberevőkkel.
Csakhogy ezekért ma már nem az ellenzéknek, hanem a kormánypárti politikusoknak és a pártállami logikával kinevezett közszolgáknak kell magyarázkodniuk – ha ők egyáltalán tudják az igazságot például a Vitnyéd közelében épülő létesítményről. Aminek már nem is kell migránstábornak lennie, elég ha csak elterjed róla ez a hír: a rémvíziókat már elültette a kormány a fejekben évekkel ezelőtt.
Hogy ez a magyarázkodási irány miért fordult meg, annak számos oka van. Először is most már tényleg nagyon fanatikusnak kell lenni, hogy valaki elhiggye, Orbán Viktor és kerítése bármit is ér az illegális migráció ellen. Benne van a válság tépázta, növekedésmentes valóságunk, benne van, hogy árnyalja a kabinet bevándorlásellenességét az elmúlt években hazánkba érkező, sok ázsiai vendégmunkás. Benne van, hogy a jelenleg legerősebb ellenzéki párt a kormány holdudvarából, másodvonalából nőtt ki, következésképp az ő módszereikkel is politizál. És persze benne van az agyonbürokratizált döntéshozatali folyamat, amiben Orbán Viktor vonatkozó Facebook-bejegyzéséig egyetlen segédispán-helyettes, vagy egyetlen kávéfőzési tehetsége miatt államigazgatási kulcspozícióba helyezett ifjú kereszténydemokrata sem tudhatja, hogy mit kell mondania, vagy csinálnia mondjuk ebben a vitnyédi ügyben is.
De ami a leginkább a Fidesz–KDNP ellen dolgozik, az éppen az a szorongás és gyűlölet, amit ők keltettek azzal, hogy primitív, uszító hirdetésekkel plakátolták tele az országot. Úgyhogy amikor Orbán Viktor arról beszél, hogy sosem ígérték az embereknek, hogy megoldják a problémáikat, hanem hogy itt lesznek velük, akkor gondoljon a megoldatlan migrációra és a racionális érvekkel már nem meggyőzhető, kiábránduló szavazóikra. Összefoglalva: kinek mit intézett a kormánya, ugyebár.