A Facebook és a Twitter végső soron magáncégek, olyan szabályokat fogadtatnak el, amilyeneket csak akarnak. Akinek nem tetszik, alapíthat saját közösségi hálót! Nem kötelező a fenti oldalakon fenn lenni, nem állami szolgáltatásról van szó. És egyébként is, nem kell kisebbségek ellen gyűlöletet kelteni, és akkor nem is tiltanak le. Ugye?
Ezek azok az érvek, amiket az elmúlt években számtalanszor hallhattunk. Jellemzően akkor, amikor már jobb indok nem akadt arra, miért kell elfogadnunk a közösségi oldalak önkényes, sokszor teljesen abszurd cenzúráját. Akik pedig a fenti magyarázatokat kapták elő, általában tényleg úgy gondolták, hogy ilyesmi nem eshet meg csak úgy akárkivel. Hogy valami nyomós oka biztosan van. Nem kell szélsőségeskedni, és akkor a Facebook nem szab ki újabb és újabb harminc napos büntetéseket. Ugye.
Az alternatív jobboldal végül hallgatott a tanácsra, ahogy egykor a Fidesz-tábor is Medgyessy Péter kedves ötletére. Ahelyett, hogy tovább próbálkoztak volna a közös felületen, létrehozták inkább saját oldalaikat. Bezárkóztak még szűkebb buborékaikba, és élvezték, hogy miközben szabadon posztolhatnak, még vitába sem kell bonyolódniuk. Egészen mostanáig. A Capitolium feldúlása után ugyanis a közösségi oldalak hadjáratba kezdtek, nemcsak a felbujtó elnököt letiltva, de hívei oldalait, profiljait is újra tizedelve. A Parler nevű közösségi oldalt pedig elérhetetlenné tette az Apple, a Google Play és az Amazon. Az amerikai altright körei, de mások is joggal emlegetik most a korábbi jó tanácsot. És azt, hogy a következő majd biztos az lesz: hozzanak létre saját digitális tartalomszolgáltató felületeket, majd saját mobilhálózatot és így tovább.
A kapitalizmus szép dolog, de az említett érveléssel ellentétben természetesen magáncégek sem hozhatnak olyan szabályt, amilyet csak akarnak. Nem dönthetnek például úgy, hogy mostantól nem szolgálnak ki feketéket vagy melegeket. Nem jelenthetik be, hogy kék pólóban, farmerdzsekiben vagy épp hosszú szoknyában tilos a boltjukba belépni. A diszkrimináció tilalma, az egyenlő bánásmódhoz való jog és a szólásszabadság olyan értékek, amikhez így-úgy mindenkinek ragaszkodnia kell.
Vagy kellene. Ami azt is jelenti, hogy az algoritmuscenzorok nem hajíthatnának csak úgy ki, ha Nem Megfelelő Szavakat fedeznek fel a posztodban. A különböző véleményeket ütköztetni kellene, nem más-más felületekre száműzni. Máskülönben nem lepődhetünk meg egy-egy elfajuló BLM-demonstráción, de a választás után túlfeszülő indulatokon sem. Ehhez nemcsak Trump kellett, még ha az ő felelőssége nyilvánvaló, és az impeachmentet jogosnak tekinthetjük. (Az ő esetében akár a tiltást is, habár a Twitter-oldala archívumának eltüntetése mindenképpen káros a teljes közösségre nézve.) Régóta szó van arról, hogy a Facebook, a Twitter és a többi hasonló óriás gondban van az ott megjelenő véleményekkel. Azonban sajnos mindenki mást ért ez alatt. Sokan – joggal – azt, hogy a cenzúra mára indokolatlan kereteket öltött. A milliárdos vezérek meg azt, hogy még mindig túl sokan írhatják le a véleményüket szabadon.
