Kurt Vonnegut regényeiről próbáltam csevegni a mesterséges intelligenciával. Sajnos (vagy szerencsére) a ChatGPT-ben kapott válaszok nem igazán tűntek emberinek. Inkább olyannak, mintha a Google Translate által kidobott mondatokat ötvözték volna a keresőmotorok tudásával, elsődleges találataival. Persze, ezt még bőven tökéletesítik majd, így nem érdemes megnyugodnunk a jövőt illetően. Legalábbis akkor nem, ha olvastunk már egy-két disztópiát az AI fejlődésével kapcsolatban, és tartunk az emberek további elmagányosodásától, gépek felé fordulásától. Nemkülönben a várható szociális következményektől: hányan fogják elveszíteni a munkájukat, amelyeket különféle programok vesznek át tőlük?
„Az emberek úgy találják, hogy mivel a gépek megváltoztatják a világot, mind több és több hajdani értékük veszti értelmét. Az emberek választhatnak, hogy másodosztályú gépekké válnak maguk is, vagy pedig a gépek kiszolgálóivá” – olvassuk Vonnegut regényében, a Gépzongorában. Minderről az AI-chatbot így adott számot: „Az ő írásaiban gyakran jelenik meg a technológiai fejlődés miatt okozott társadalmi egyenlőtlenség és az emberi lényeknek a technológiával való kapcsolatának kérdései. Ezért elmondható, hogy a Vonnegut által megfogalmazott gondolatok még ma is érvényesek és relevánsak a mesterséges intelligencia és az automatizálás témájában”. Relevánsak, az biztos.
Már most egy sor szakmáról hallani, hogy hosszú távon az emberi munkaerőt felválthatják a robotok, illetve a mesterséges intelligencia. Miközben, minden ezzel kapcsolatos aggodalom dacára, a bolygón élő emberek száma vélhetőleg tovább fog gyarapodni. Csak az elmúlt harmincöt évben közel 3 milliárddal lettünk többen. A jelenlegi becslések alapján a század végére már bőven 10 milliárd felett lesz az emberek száma. Eközben jóval kevesebb betölthető munkakör akad majd.
„Valaha persze rengeteg istenverte ostobaságot művelhetett a sok tökkelütött bamba nép, de a gépek ennek véget vetettek. Mondjuk, kimentél a tengerre egy vitorlás hajóban vagy egy halászbárkában, és hős lettél, csak mert jött a vihar. (...) Most meg gépek csinálják az összes veszélyes melót, a sok ostoba tökfilkót meg bedugják az előregyártott házakból összezsúfolt telepekre, (…) és nincs semmi dolguk, csak várhatnak, hátha kigyullad egy ház, és akkor ők elsőként ronthatnak be, és kimenthetnek a karjukban egy bébit. Vagy egy másik háborúban reménykedhetnek, bár ezt nem merik hangosan kimondani. Olyan rémes volt a legutolsó” – olvassuk Vonnegutnál. Sajnos, most sem sokkal jobbak a kilátások.
Olvassa reggeli véleménycikkünket, valamint az elmúlt nap legfontosabb híreit és a következő órák várható eseményeit összefoglaló „képbehozónkat” kora reggel már a postafiókjába érkező hírlevelünkben! A kávé koffein a testnek, a Magyar Hang reggeli hírlevele koffein a szellemnek! Iratkozzon fel és kezdje velünk a napot!
