Hagyják békén a mozikat!

Hagyják békén a mozikat!

Kálomista Gábor (Fotó: Farkas Norbert)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem emlékszem, hogy túl sok moziban vetítették volna Hajdú Eszter kvázi-gyurcsányista dokumentumfilmjét, a Hungary2018-at. Egy cikk akkoriban meg is jegyezte: egy-két fesztiválon leadták, de mozis forgalmazásba addig nem került. Igaz, a gyurcsányista Nyugati fény lelkendezve számolt be egy bemutatóról, amin még a Demokratikus Koalíció elnöke is tiszteletét tette. De szerencsére nem futhattunk úton-útfélen a produkcióba, amit a legnagyobb jóindulat mellett is nehéz lenne nem propagandafilmként jellemezni. Nem is érzem, hogy sok keresnivalója lett volna a valódi dokumentumfilmek, művészi igényességgel elkészített játékfilmek között.

Hatalmas igény az Elment az öszöd című szuperprodukcióra sem volt, amit a bemutatásakor egyetlen fővárosi helyen lehetett látni. Az amúgy rosszul összerakott, karakter- és történetépítéssel nem sokat törődő alkotásnál is a trashfaktor volt számottevő. Megnézte volna az ember, ha az internet elé dobja, hogy egy jót nevessen-szörnyülködjön. De ezért pénzt kiadni? A pozsonyi csatáról készült, borzalmasan sikerült animációért sem ad ki az ember 1600 Forintot.

Persze lehet, hogy az Elkxrtukért ki fognak. Olyanok is, akik csupán hüledeznének, Fidesz-szavazók meg még inkább. Végül is Kocsis Máté pörgeti folyamatosan az ismeretlen Keith English rendezte, 2006-os dúlásról szóló film kampányát. Októberben mutatják be, így persze a minőségéről most még csak sejtéseink lehetnek. A kihozott előzetesek, a nyilatkozatok nem sok jót sejtetnek. De nem is az a kérdés, hogy jó vagy rossz film-e, hiszen utóbbiakból is sokat láthatunk mozikban. Az a kérdés, ez rendes mozifilmekkel, vagy épp a köztévé híradójával játszik-e egy ligában.

Mindenesetre most az Index biztosított lehetőséget a Gyurcsány gaztetteiről szóló film producerének, Kálomista Gábornak, hogy támadást intézzen a mozik ellen, egyben meg is fenyegetve azokat. („Mindent meg fogok tenni azért, hogy ezek az emberek tűnjenek el innen. (...) Beállnak a sorba állami támogatásért, és amikor jön egy magyar film, aminek látatlanul nem értenek egyet a tartalmával, azt megpróbálják elzárni a közönségtől.”) Kálomista az egész rendszernek ment neki, azzal vádolva például a Budapest Filmet, hogy Gyurcsány Ferenc tett náluk keresztbe az Elkxrtuknak.

Kálomistát az zavarja, hogy a fővárosi művészmozik közül csak a Corvin játszaná délutánonként a filmet. „Cenzort játszanak, visszaélnek a hatalmukkal. Ilyen alapon miért ítélik el a második világháborús könyvégetéseket, akik most filmet égetnek” – nevettetett meg mindenkit Kálomista azok után, hogy épp a Fidesz az, ami melegellenes törvényalkotással ténylegesen cenzort játszik, és valóban a könyvégetések emlékét idézi meg. Dúró Dóra már le is darált egy mesekönyvet, ami ellen továbbra is háborúznak a szélsőjobboldalon, nemrég épp egy Váchoz közeli településen vonult ki a polgármester a könyvtár polcáról levetetni a könyvet.

Az Index megkérdezte később a Budapest Filmet és a Cinema City-t is. Az előbbit vezető Liszka Tamás elmondta: nyolc hónap tehetetlen várakozás után amúgy is rengeteg a film a mozikban, náluk pedig egyedül a Corvin szakosodott közönségfilmekre. És nem is csodálkozhatunk azon, hogy nem mernek kockáztatni. Jön az új James Bond-film, a Venom, a Dűne. Kockáztassanak a politikai propaganda kedvéért, hagyjanak veszendőbe termeket csak azért, hogy Kálomista megnyugodjon?

„Amikor tavaly februárban kineveztek a Budapest Film élére, azzal kezdtem, hogy nem szeretném, ha a politika betenné a lábát a budapesti mozikba. Én sem azért járok művészmozikba, hogy ugyanazt kapjam, ami mindenhol folyik a csapból. Nálunk hadd nézzenek művészfilmeket az emberek, hagyjuk őket kiszállni a kinti, polarizált világból” – hallhattuk Liszkától. Jó lenne, ha a kormányoldal felhagyna a mozik támadásával, főleg így, hogy az elmúlt másfél év jelentős részében működni sem hagyta azokat. Ha már valódi értéket teremteni nem tudnak, legalább azokat hagyják békén, akik – jelentős ellenszélben – a hazai kulturális élet felvirágoztatásáért tesznek.