Azt a miniszter és a főpolgármester is megérthetné: az itt élő milliókat nem a kommunikációs küzdelmük érdekli, hanem az, mikor kezdhetnek végre normálisabb keretek közt élni.
Koffein
Az elmúlt napokban két olyan téma tartotta lázban a magyar nyilvánosság egy részét, amelyeket nyugodtan meg lehetne tárgyalni a koronavírus után is.
A koronavírus-járvány elleni hősies küzdelmünk kellős közepén, amikor felfegyverzett katonák járják az utcákat, egészen fura dolgokról dönt az Országgyűlés.
Egyszerre lesz majd bicskanyitogató és elszomorító, amikor olyan zsákfalvakban köszön ránk a a kormányüzenet, hogy „0 százalékos hitel a vállalkozóknak”, ahol mindenki legfeljebb közmunkásként dolgozik.
Nagyon gyenge lábakon állhat annak a hite, aki egy ilyen karikatúrában a kereszténység elleni fenyegetést lát. Vagy a politikai függősége válik egyfajta vallási fanatizmussá. Ez a mentalitás távolabb áll a jézusi tanítástól, mint az iszlám fundamentalizmustól.
Az ellenzéki kritikák túlnyomó többségével az ellenzék szavazótábora, vagyis a magyar választópolgároknak legalább a fele egyetért. Ez vajon azt jelenti, hogy az ellenzéki kritikákkal egyetértő magyar embereket sem tekinti Kövér a nemzet részének?
Bizakodunk és elkeseredünk, a nyitást várjuk és a korlátozások visszatérésétől rettegünk, miközben már a járvány második hullámát rebesgetik.
Kelet-Európa beárazása rég megtörtént: olcsó munkaerő vagyunk a „fejlett nyugat” szemében.
Ha már a Fidesz (és a KDNP) két és fél milliós táboránál tartunk: nincs közöttük egymillió embernek fél perce Székelyföldre? Nyilván van, illetve lenne, ha nem engedték volna el odafönt a polgári Magyarország vízióját.
Nagyon elvétheti a lépést, aki a válságkezelés gyümölcseit túl korán, még a válság kellős közepén szeretné learatni. Vagyis pontosítok: attól tartok, ez még csak az eleje.
Olybá tűnik, mintha mi egyáltalán nem az osztrák mintát követnénk, hanem valami egészen más mozit néznénk.
Vajon tényleg olyan nehéz megérteni, hogy ezekről az emberekről és a családjukról járványveszély idején a társadalomnak, az államnak kötelessége gondoskodni?
Mikor egy ennyire jelentéktelen és nyilvánvalóan félrement ügyben is meg akarják magyarázni, hogy igenis igaza van a kormánynak, akkor ott már tényleg könnyű fehérnek hazudni a feketét.
Számos példa mutatja, hogy a nagy arcból jó lenne visszavenni.
Miközben állítólag az összes intézkedés a biztonságunk érdekében történik, olyan bizonytalanságban élünk, mint még soha korábban. Ezért a legfontosabb lenne egyéni és állami szinten is, hogy a segítségnyújtáson és az élet normalizálásán gondolkozzunk.