Aggódom a Fehérlófia miatt. A „magyar népmesekincs legősibb darabja”, „az őspogány típusból való”, ilyeneket olvasok róla, feldolgozta Arany László, Jankovics Marcell és a Bëlga együttes is. Régóta tömik tehát a gyermekeink fejét mindenféle művészek LMBTQ-propagandisták, ilyesféle képtelenségekkel elbizonytalanítva őket: „a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét esztendeig szoptatta.” Laci, te, hallod-e, az apa férfi, az anya nő! Fanyúzásra kényszerítő, embert szoptató fehér ló? Aztán kézcsonkítás meg Hétszűnyű Kapanyányi Monyók? Hát a borítón figyelmeztettek-e a hagyományostól eltérő tartalomra? Repült-e a kétszázötvenezres bírság?
Lázár Ervint szerencsére már leleplezte Deák-Sárosi László, így nem nekem kell elsőként feltennem a kérdést: „miért zavarja össze a gyerekeket valaki azzal, hogy egyetlen ellentmondásos semmilyen-karaktert formál a hétfejű sárkányból és a jó tündérből”? Innen már csak egy kísértő lépés, hogy megnézzék a Liza, a rókatündért is, ami, tudjuk jól, a Magyarországról való elvágyódást népszerűsíti. Tizennyolcas karikát kivetni mindegyikre! Felnőttként az ábrándozik négyszögletű kerek erdőkről, aki akar, de a gyerek nevelése kizárólag a szülő joga!
Sajnos nagyon igaza volt Dé:Nash-nek, amikor arról rappelt: „felelőtlen szülő, aki azt gondolja, / hogy a mesefigurák közül bárki jófej, / pedig veszélyesebbek, mint a kábítószer.” Ha eddig bizonytalanok is lettünk volna ezt illetően, Csukás István lopakodva érzékenyítő történetei egyértelművé teszik a dolgot. Belegondolni is szörnyű, milyen tévképzetei lesznek gyermekeinknek, ha végignézik, hogyan cseverészik a Picur nevű kislány az őt egy fáról letámadó szobafestő pemzlivel. (Vagy papucs orrán pamutbojttal? Ezt is el kéne dönteni végre.) Tényleg arra kell szoktatni a kicsiket, hogy követeljenek mindent, lapos csokoládét, csöves csokoládét, tömör csokoládét, szögletes csokoládét? Egy olyan országban, ahol ennyire súlyos probléma az elhízás és a cukorbetegség? Gombóc Artúr bizonytalan identitású barátai pedig milyen példát mutatnak a könnyen összezavarható gyerekeknek? Ma még csak Festéktüsszentő Hapci Benőről hallanak, holnap már szivárványos szalagot kötnek a táskájukra, holnapután meg összeházasodnának a teáskannájukkal. Hol vannak ilyenkor a felelős törvényhozók?
Ideje lenne már gátat szabni a gyermekeinkre leselkedő szexuális propagandának, és kezdeni valamit a Magyar népmesék-problémával is. A királykisasszony jegyeiben például egy szegénylegényről hallunk, aki egyesével eladja a disznóit, hogy cserébe a királylány egyre feljebb emelje a szoknyáját. (Öncélú szexualitás! Hagyjuk meg a hanyatló nyugat ópiumának.) A Piros király egyetlen lánya címűről ne is beszéljünk: „annál jobb”, kiáltja benne az édesanya, miután lánya egy átok nyomán férfivá változik, és megesküszik Tündér Ilonával. A bíró okos lányában pedig szegény gyermek egyetlen melltartóban, fél lábát egy bakkecskére téve járul a király elé. Ez annyira undorító, hogy akár életerős fiatal migránsok is altathatnák rá gyermekeiket, asszonyaink megrontására buzdítva őket.
Ismét csak Dé:Nash-t kell idéznünk, értsük meg egyszer és mindenkorra: „Ha majd Frakkot és Károly bácsit is elnyeli a daráló, / akkor mondjuk azt, hogy leállhatsz, mert itt van már Eldorádó!”
