Bár a mátraszentistváni sípark teljes területére tilos volt a belépés, mégis sokan szánkóztak ott az év végén. Kihasználták, hogy a környéken sikerült hét-nyolcezer köbméter technikai havat létrehozni, ami viszont a kellő hideg híján kevés volt a megnyitáshoz. A látogatóknak nem örültek persze a sípark részéről, így kétségbeesett Facebook-posztban hívták fel a figyelmet a tiltásra.
Na de hogyan reagáltak volna minderre a vuhani hatóságok? A Diétás Magyar Múzsa ajánlotta a kínai járványkezelést csodálóknak, hogy gondolkodjanak el a kérdésen. „A sípálya üzemeltetőjét bezárnák, a hóágyút elkoboznák, az engedélyt hetedíziglen az unokákra is kiterjedően bevonnák. A gyerekeket odavivő szülőket nyilvánosan megszégyenítenék, a pontrendszerükben súlyosan visszaesnének, a karrierjük súlyosan sérülne. A gyerekek minimum szoros gyámhatósági felügyelet alá kerülnének, a szülők a vagyonukból jelentős részt áldoznának fel azért, hogy ne kerüljenek a gyerekek gondozásba/nevelőszülőhöz” – sorolta a lehetséges következményeket az oldal.
Sokan vannak viszont, akik az efféle diktatórikus módszereket nem tudják maguk elé képzelni. Akik, ha azt hallják, hogy „keménykezű” és „autoriter”, nem az elnyomásra, az emberi méltóság letörésére asszociálnak, hanem rendre és biztonságra. Ismerjük azokat a felméréseket is, amik kétévente kimutatják, hogy a megkérdezettek egy része támogatna egy erőskezű vezetőt, afféle „jó diktátort”. Hogy itt oximoronról van szó, és egy diktatúra sosem szolgálhat jó ügyet, az számukra sajnos nem egyértelmű.
Pedig ha némileg higiénikusabbak a viszonyok a vuhani vizes piacon, feltehetőleg ma nem lenne koronavírus-járvány. Ha Kína nem úgy reagál a fertőzés beindulására, hogy megpróbálja azt eltitkolni-bagatellizálni, a járványról nyilatkozókat félreállítva, akkor ma szintén könnyebb lehetne a helyzet. Ezek után Kína a szokott drákói szigorral kezelte a járványt, ami sajnos példa lett az egész világ számára. Legutóbb épp a szegedi Duda Ernő professzor nyilatkozta ezt: „A pandémia megfékezésére a demokráciák nem alkalmasak. A »felvilágosult diktatúrában« élő Kínában a vezető hallgatott a kutatókra, és rendkívül szigorú intézkedéseket rendelt el. Lehet választani: drasztikus leállás 1-2 hónapig, vagy szarakodni egy éven keresztül.” De nemcsak róla van szó, máshol a koronavírus-központnak nevezett táborokat méltatták a gyors felépítésükért, hatékonyságukért.
Csakhogy a cél nem szentesíti az eszközt. Egy, az emberek elnyomására épülő rendszer nem lehet pozitív példa, legyen bármennyire is nehéz a helyzet. És nincs is olyan, hogy ma egy kicsit diktatúrát vezetünk be, de majd holnap visszatérünk a demokráciához, ha már biztonságos. Ez nem így megy.
Tudjuk jól, az áruházak üvegén a kasszáig lát a szegény. Aki viszont távolabb is tud tekinteni, elvárható, hogy ne kezdje hozsannázni: Kínában lóg a mandarin. Mert ahova ő fürtökben termő gyümölcsöt vizionál, ott sajnos inkább a kötél és a diktatúra a napi valóság.