Hogyan telepedtek meg újra a farkasok a Yellowstone Parkban? – ezt a történetet követi végig Rick McIntyre vadbiológus Egy farkas diadalútja című könyve, amely a 8-as, majd a 21-es számmal jelölt farkas történetén keresztül mutatja be a yellowstone-i farkasfalkák viselkedését, csoportdinamikájukat és boldogulásukat egy olyan környezetben, ahol korábban hetven éven keresztül nem éltek farkasok.
Az ember mindig is ambivalensen viszonyult a farkasokhoz. Egyszerre testesítették meg számára a fenséges erőt, a határozott uralkodást és a gonosz, szinte ördögi agressziót, vérszomjat. A farkasok sorsát végül az utóbbi vélekedés pecsételte meg. Angliából teljesen kiirtották őket a Piroska és a farkas-szerű meséken felnőtt rettegő emberek, és a világ legtöbb, emberek által lakott térségében a kihalás szélére sodródtak. Bár ma már felvilágosultak vagyunk (legalábbis egyesek), sokan, amikor farkasról hallanak, azonnal a puskájukért nyúlnak. Ez akkor veszélyes, ha van is puska a kezük ügyében. Ez a veszély okozta nemrég a szerencsétlen svájci farkas halálát is, amely sok száz kilométert vándorolt Európán keresztül, míg egy magyar vadász kilencéves fia meg nem ölte. Nyilván azt tanulta az apjától, hogy a farkasoknak halniuk kell.
De az elvileg védett területeken élő farkasok sem feltétlenül jártak jobban a múltban. A világ első nemzeti parkjából, a Yellowstone Parkból száz éve maguk a vadőrök irtották ki a farkast, „természetvédelmi okokból”, mivel a park az ott élő ragadozóknak valójában semmiféle védelmet nem biztosított, a kormányzati hozzáállás inkább a megölésüket tartotta kívánatosnak. A kiirtásuk nem túl meglepő eredménye a park ökológiai egyensúlyának gyors felborulása lett, mégis hetven évet kellett várni, mire az 1990-es években 41 vad farkast telepítettek a parkba.
Rick McIntyre Amerikában a farkasok talán legismertebb szakértője, gyakorlatilag az egész életét a megfigyelésükkel töltötte. Ott volt a farkas-újratelepítési program kezdetétől, és több mint százezerszer figyelt meg farkast a terepi jegyzőkönyve szerint. Az utószóban írja, hogy 2000 és 2015 között 6175 egymást követő napon ment terepre, hogy a farkasokat vizsgálja. Vagyis 15 éven keresztül egyszer sem ment szabadságra: se karácsony, se szilveszter, csak a farkasok. A könyv egy, a farkasok iránt a megszállottságig rajongó ember naplója. McIntyre olyan sokat figyelte a farkasokat, hogy már különböző személyiségjegyeket kezdett az egyedekhez társítani, és tényleg minden apróságot feljegyzett velük kapcsolatban. Tudományos értelemben ezek a feljegyzések kétségtelenül hasznosak, ugyanakkor egy ismeretterjesztő könyvben nem feltétlenül szolgálják a történet olvasmányosságát. Kicsit olyan érzés, mintha a nyers terepi feljegyzéseket olvasná az ember, ami nem sok szerkesztésen esett át azután, hogy McIntyre a Yellowstone Parkban töltött sokezredik napján a noteszébe körmölte őket. A szöveg nagy része arról szól, hogy az egyes falkák számokkal azonosított farkasai az adott napon mit csináltak, hova mentek, mit ettek, hogy vannak. Némileg hiányoltam a könyvből az összképet és az átgondolt történetet (még akkor is, ha a szándék szerint a 8-as farkas történetére van felfűzve a leírás).
A farkasok legvérmesebb rajongói biztosan falni fogják a kötetet, hiszen sugárzik belőle az állatok tisztelete és szeretete, de lesznek, akik hamar unalmasnak találják a falkák és az őket vizsgáló emberek mozgásának, táplálkozásának, megfigyeléseinek végeláthatatlan, krónikaszerű rögzítését.
Egy farkas diatalútja (Fotó: Molnár Csaba/Magyar Hang)
Rick McIntyre: Egy farkas diadalútja. Ford.: Székely Szabolcs. Corvina, 2023. 5490 Ft
