Ha valaki annyit mond, méghozzá kérdőjel nélkül, nem is felkiáltásként, hogy szabad, ezt a szót állítja először az olvasó elé, az tükrözhet bizonytalanságot, utalhat a tűnődésre egy még kimondatlan, meg sem képzett fogalom (szabadság) kapcsán, jelenthet valami bátortalanságot a konkrét és felelősségre vonható jelentés megnevezése előtt, de mindenképpen valamiféle szándéktalanságot mutat, márpedig Szöllősi Mátyás lírájában (és nyelvtanában) épp a szándéktalanság nem jellemző költői elem. Épp ellenkezőleg, költészete inkább analitikus, kimondottan diagnóziskereső, egy állapot pontos, tárgyszerű leírásának igényével építkezik.
A Szabad című kötet is ezzel az elvárással fordul majd tizenöt év versei, történései, emlékei felé, utóbbi esetében még távolabbi múltba, a kamaszkor felsejlő vagy éppen a mai napig vakítóan világítói érzései, eseményei felé. Nosztalgia nélkül kénytelen szembesülni az olvasó a maga traumaélményeivel, és a megbocsátás vagy legalábbis a megértés lehetetlenségével, az élet újrakezdhetetlenségének tragédiájával (Egyetlen tömbbé vált minden: a tér, a házak, / az utcák, és nem voltak már / csak hónapok hátra, / és legfőképp januárok – Válság-triptichon).
A szeretetvágy és aztán a csalódás a családban, a külvilágban, ez az élménykör mindenkinek ismerős lehet, ha nem is mind akarjuk elmesélni, s főképp nem testi bajként (testi bajt keltő kórként) leírni a felnőtté válás fénytörésében néha félelmetes vagy szimplán csak sajgó emlékeink, a kötet első szakaszának szinte történetmesélős kedvvel írt verseit olvasva azonban óhatatlanul szembesülni kényszerülünk azzal is, amit szerettünk volna elfelejteni. A Kamaszkor-ciklus utolsó verse, a Szabad nagy ívű poéma: „Egyszer csak úgy döntött, vége. / Elég volt, föltornyoz mindent, / mostanában úgysem szokás már semmit / építeni.” Közérzeti, mégis személyes hangú szöveg, sorról sorra épül és magasodik a „semmi”, a pusztulás, egyfajta hulladékgótika, amit tapasztalunk, egy utolsó elrugaszkodás a végső összeomlás előtt. A szabad, mint segédige, ha eddig, s az ezt követő versekben is inkább rákérdezésként volt olvasható (szabad emlékeznem?; szabad megkérdőjeleznem?; szabad véleményt mondanom?), ebben a versben szinte felszólító erejű válasz. A címből tehát, még ha a négy ciklusra tagolt kötet harmadik egységében, a Noktürnben olvasható Nem érvek című vers zárósorai keserű konklúzióval búcsúznak is (Hiába is rekonstruálom ismét, / a szabadságot nincs, ki megbocsássa), én kihallani vélek egyfajta pimasz odamondást is, miszerint szabad magunkra tekintenünk, szabad visszakeresnünk magunkat, szabad cselekedni, és szabad tévedni, hibát véteni is (én ebben látom, azaz ezzel magyarázom a néhol nekem feltűnő szemantikai, akár nyelvi „hibák”, zavaró szerkezetek, hiányok, kihagyások és roncsolódások okát), és szabad a szabadságot mint olyat alapjaiban megkérdőjelezni.
A második szakasz, a Gyulladás versei közt találunk Szöllősi első verskötetéből, az Aktív kórteremből is pár újraírt „átemelést”, s ez most nem a revividus, sokkal inkább a már sokszor említett elemző, objektív újraolvasás, a betegséggel (beteg valósággal) már-már kórtörténeti következetességgel való szembenézés eszköze.
Ha történetként tekintenénk a lezáró Szégyenlős álmok blokkját (főképp „dramaturgiai” okokból) leválasztva a megelőző háromról, akár egy Taviani-film meséjét is összeolvashatom, a kamaszkor sokféle és szerteágazó tapasztalásától, az ember életét vázlatos sorssá szűkítő betegségen, a test ellen a testért folytatott harcon keresztül a megnyugodni látszó valódi élet, a megéltek miatt már ugyanakkor mindig is csak szilánkjaiból összerakott boldogság, explicit boldogságkeresés küzdelmein és újabb csalódásain át a konklúzióként megfogalmazott szervezett visszavonulásig, az Erdőbe menekülésig, mely rengetegben végre magunkra ismerhetünk. Ha ismerjük Szöllősi Mátyás mély emberségű fotográfiáit, melyeket Kárpátalján és Erdélyben készített, ez a befejezés, választás sem véletlenszerű, ellenben minden értelemben, s már valóban szabad.
Szöllősi Mátyás: Szabad. Helikon, 2022. 3999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/12. számában jelent meg március 24-én.
