Remek jelenettel indul Benedek Szabolcs új könyve. Becsey Márton, a Halolaj nevű zenekar énekese épp szerelmi viszonyba bonyolódik egy rajongóval, akinek egyik mellét focilabda-tetoválás díszíti. Erről a férfinak eszébe jut apja története arról, hogyan találkozott Puskás Öcsivel, és miként árulta el a focifenomén kérdésére, mi akar lenni, ha nagy lesz: költő. (Nem lett.) Becsey ipszilonnal, Becsei i-vel. És van még egy Becsey/Becsei a könyvben, a nagypapa, Mihály, a bíró (nem foci), aki a háború előtt y-nal írta a nevét, majd, hogy kerülje az arisztoktratikus hatást, i-re változtatott. 1945 előtt nagykanállal ette az életet, aztán megcsömörlött, és vidékre költözött. (A helyszín, bár nincs nevesítve, minden bizonnyal Benedek Szabolcs szülővárosa, Szolnok.) Kisvárosi bíró lett, és ahogy a hatalom keményedett, sorra megkötötte a maga kompromisszumait – egészen addig, hogy az 56-os megtorlásokban elvállalta a vérbíró szerepét.
Fia, Árpád újságírónak állt, és költői ambícióit végképp elhagyva lassan hozzászürkült a szocializmushoz. Apjához mérhető megalkuvásokra nem kényszerült, örült a panelnek, majd a sorházban kapott lakásnak, és nem túl jó tempóérzékkel a szocialista rendszer bukásához közeledve még a megyei párttitkár szerepét is elvállalta. Az ő fia, Marci – vagy, ahogy zenésztársai közgazdász diplomája miatt hívják: Doki – sikeres énekes, aki azonban a magánéletében jóval kevesebb diadalt képes felmutatni. Életközepi válsággal küszködik, a zenekar csillaga is leáldozóban – ráadásul egyszer csak felbukkan egy réges-régi nő…
Három generáció, három magyarországi sors a XX. század elejétől a XXI. század kezdetéig. Benedek Szabolcs regénye flott, ember- és környezetábrázolásai plasztikusak. Sajátos technikája, hogy a mesélő olykor afféle tanárként szól ki a sorok közül, elmagyarázva egy-egy felbukkanó szereplő vagy esemény hátterét – például, hogy miért érdekes figura a magyar történelemben a házmester, vagy hogy miként alakult a regénybeli kisváros építészete az évtizedek során. Ez, bár elsőre talán furcsa, nem zavaró, és igazából a szöveg lendületét sem töri meg. Kifogásolhatóbbak a rockzenészek szájába adott mondatok, a köztük lezajló párbeszédek: „Nagyon király! – köszönti egy alkalommal közönségét Becsey Márton. – Mert mi is fainul érezzük magunkat nálatok. Köszi a meghívást, skacok! Akkor most közösen oltári nagy bulit csapunk.” Így érzésünk szerint ma már nem nagyon beszél senki – vagy nagyon régen voltunk rockkoncerten.
Ez azonban nem változtat azon, hogy az Ez nem Amerika jól kitalált és megírt regény, néhány különösen jól sikerült mozzanattal – nagyon felismerhető és érzékletes részlet például a rendszerváltás környékének leírása, de a kisvárosi kapcsolatok dinamikája is kiválóan jelenik meg a könyvben. Amelyben visszatérően elhangzik a szereplők szájából: „Ez nem Amerika”. Tényleg nem az. Ez Magyarország, ami csak nagyon ritkán „a lehetőségek hazája”.
Benedek Szabolcs: Ez nem Amerika. Helikon Kiadó, 2022. 4990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/38. számában jelent meg szeptember 16-án.
