Csoóri Sándor 1983-ban Duray Miklós Kutyaszorító című könyvéhez írott előszavában három olyan tényezőt sorolt fel, amely súlyosbítja a nemzetiségek – így a határon túli magyarság – helyzetét a szocialista rendszerekben. Ezek: az egypártrendszer, a magántulajdon megszüntetése, végül az egyházak megroppantása. A kultusszá formált uralkodó ideológia „a többségi nép vallásos életét és intézményeit is megtépázta alaposan, de rombolni a kisebbségi élet sáncaiban rombolt a legtöbbet. Amit a román király sosem mert volna elkövetni, azt a szocializmus világnézetére hivatkozó pártvezérek szemrebbenés nélkül elkövették: olyan kimagasló erkölcsiségű püspököket börtönöztek be indok hiányában is tíz-tizenöt évig, mint például Márton Áron.”
Márton Áron gyulafehérvári püspök jelentőségét mi sem jelzi jobban, mint hogy Csoóri éppen rá hivatkozott – és valószínűleg nem csupán a bebörtönzés időtartama okán. Valóban, Márton neve legendássá vált. Legendás volt a romániai katolikus egyház viszonylag sikeres ellenállása is!
Az 1950-es évek Romániájában a katolikus egyház megtörése nem sikerült teljes mértékben. Bár igaz, hogy az iskolákat kivették az egyház kezéből, a görög-katolikusokat akaratuk ellenére egyesítették az ortodox egyházzal, és bebörtönözték Márton Áront, a román kommunista pártállam elképzelése, hogy elszakítják a romániai katolikus egyházat a Vatikántól, zátonyra futott a katolikus papság nagyobb részének ellenállásán. Különös (legalábbis látszólag különös) módon ezt az önszerveződő egyházi ellenállást soha nem tudták megtörni. Hogy miért, azt Zsolt Péter szociológus mutatja be Egy életmentő történet című regényében.
Az egyházi ellenállás sikerességének titka a fogaskerékmodellben rejlett: ez egy sajátos kinevezési lánc volt, amely lehetővé tette a Szentszékhez hű katolikus egyházi vonal létezését. A hatóságok hiába akarták lefejezni a papságot az egyház főpásztora, Márton Áron bebörtönzésével, mert a kinevezési sorrend teljesen titokban maradt a Securitate szeme elől. A regény hőse egy ferences szerzetes, Abélard és egy apáca, Eloise, akik belecsöppennek a Vatikánhoz hű egyházi vonal és a békepapság, a katolikus és a kommunista „világegyházak” közötti politikai, ideológiai csatározások közepébe. Egyébként a két főszereplő neve nem véletlenül utal a középkor egyik leghíresebb szerelmi botrányára. Hiszen az egyház és az állam konfliktusán kívül egy szép szerelem krónikája is az Egy életmentő történet.
Zsolt Péter az 1950-es évek romániai egyházüldözését átélt személyekkel való beszélgetések, valamint helyszíni élmények alapján kezdett kutatni a témában. Szociológus szakmájának és tudásának megfelelően nem ítélkezik, hanem harag és elfogultság nélkül mutatja be az erdélyi katolikusok tragédiákban bővelkedő, ám heroizmustól sem mentes évtizedét. Jól beépítette a történetbe a szociológia és szociálpszichológia látásmódját, módszerét, ami határozottan előnyt biztosított számára a döntően írott forrásokra támaszkodó történésszel, politológussal szemben. Hiszen sem a fogaskerékmodell, sem a Vatikánhoz hű papok és a békepapok motivációi, sem a ferencesek és a jezsuiták, sem a kommunisták lelkivilága nem érthető meg pusztán az írott források alapján. A kitalált alakok mellett történelmi személyek is felbukkannak a regényben, így – számos egyházi vezetőn kívül – Vasile Luka, azaz Luka László romániai belügyminiszter és Petru Groza államelnök.
A szociológus szerző nagyon ért ahhoz, hogy szellemes módon vázolja fel a romániai, ezen belül az erdélyi társadalmakat átmetsző korabeli törésvonalakat, a magyar–román, magyar–magyar, jobboldali–baloldali, erdélyi jobboldali magyar–erdélyi baloldali magyar, magyar kommunista–román kommunista, katolikus–ortodox, katolikus–katolikus, vallásos–vallástalan, sőt ferences–jezsuita kapcsolatrendszereket. Sőt, betekintést nyerhetünk a hősök tragikus életútján keresztül a kommunista rendszer börtöneinek világába is, ahol gyakran együtt raboskodtak vasgárdisták, ortodox papok, magyarok, katolikus és protestáns lelkipásztorok, korábbi üldözők és üldözöttek.
Bár szeretjük emlegetni a trianoni és párizsi békeszerződés diktátumait, gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról a személyekről, akik sokat tettek a határon túli magyarság megmaradása, valamint a szomszédos népek felé történő hídverés érdekében. Ha volt ilyen személyiség, akkor Márton Áron egy erdélyi „hídember” volt, aki minden időben úgy próbálta óvni a rábízott közösséget, hogy nem engedett a tolerancia parancsából. Zsolt Péter regénye talán jobban visszahozza a köztudatba személyét.
Zsolt Péter: Egy életmentő történet. Eu-Synergon Kft., 2019. 3570 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/19. számában jelent meg május 8-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/19. számban? Itt megnézheti!
