A pletyka az, amit hallgatni kell, gondolhatnánk tovább Kányádi Sándor versről mondott emlékezetes mondatát. A pletyka, ha a teljes igazságot nem is fedi, tájékozódni azért segít, hisz megismerhetünk belőle helyzeteket meg számos viselkedésmintázatot. A pletyka állítás, a pletyka valami, ami a régi világból ránk maradt. Ha el nem is mindig igazít, belakhatóvá tesz régi világokat. Ha egyben-másban a pletykás félre is beszél, az idegenség felszámolásában feltétlenül támogat. És hát arról se hallgassunk, hogy a pletyka a régi korok egyedüllét elleni széruma.
Borcsa Imola Magnebéhat című bemutatkozó kötete a pletyka természetrajzát tapogatja ki, így aztán nem túlzás azt állítani, hogy a novellafüzér főhőse maga a szóbeszéd. És a többi szereplő sem érdektelen. Moldvai csodadoktort és iszákos fizikatanárt, tönkrement gyárigazgatót és rossz természetű altatóorvost is megismerhetünk a gyógyszertárban takarító Elvira néni történeteiből. Hallunk Bob Elemér elvtársról is, aki néptanácselnök volt a változás előtt, és a vesztét a Viagra okozta, vagy valami zavaros gyógytea. Úgy kavarognak Elvira néni elbeszélései, mint a teagőz, és mint a kátyús úton kanyargó pizsamakék Daciák, olyan lendületesek.
A kézdivásárhelyi írónő jól tudja, hogy a pletykák üzemanyaga a beszélt nyelv, aprólékosan kidolgozta ezért a kötet nyelvezetét. Élőbeszédszerű a narráció, áradó, sebesen folyik. Tájnyelvi ízek és román kifejezések keverednek olykor bele. És hát kiderül, hogy amennyire a pletykálkodók, éppolyan kíváncsi a szerző maga, másként nem tudná ugyanis ilyen pontosan megörökíteni a pletyka helyi alakmásait. Hallunk kék műrózsákról, amelyeket a gyár környéki ágyásokba ültettek Ceausescu látogatásakor, vagy egy szépségversenyről, amely főszponzora a gumipapucsgyár volt. Képzeletünkben megjelennek a napfogyatkozás után nyomott bugyikék kétezer lejesek, és azon morfondírozunk, Cîrcovan szekus hadnagy miféle kincseket rejthetett a település alatti alagútrendszer járataiba.
„Nem mintha lehetne tudni egészen pontosan, mik történtek, mert a beszéd sok, de az alapja kevés” – jegyzi meg Elvira néni önkritikusan. Igaza van. A pletyka obskúrus forrásokból összegyűlt sűrű köd, sejtelmek keverednek benne vágyakkal és a tények morzsáival. A képzelet pótolja ki a valóság hiányzó darabjait, előfordulhat tehát – ahogy a kötetben is –, hogy a pletykálkodás során egymásba íródnak, összeolvadnak történetek.
Legyenek bármilyen humorosak a Magnebéhat elbeszélései, Elvira néni meséiben megbújik a féltés és a bánat is: a világ, ahogy ő ismeri, hamarosan alighanem odalesz. Ám mielőtt a tömbházak és a bevásárlóközpontok árnya végleg belepné a rendszerváltozás korának édesbús évtizedeit, Borcsa Imola visszaírja még magát oda, ahol felnőtt, és ahova visszatalált. Emiatt különösen szép ez az indulás.
A kötet címe egy vény nélkül kapható gyógyszer amúgy, amit a magnéziumhiány kezelésére javallanak. A szerző mintha azt állítaná vele: a legjobb stresszkezelő, ha mendemondákat hallgatunk. Elfelejtettem eddig mondani, de Borcsa Imola egyébként gyakorló gyógyszerész. Mi okunk volna nem hinni neki?
A könyvbe itt bele is olvashat.
Borcsa Imola: Magnebéhat. Napkút – Erdélyi Híradó, 2020. 1990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/39. számában jelent meg.
