Mind a szöveget, mind a magyar kiadást tekintve szokatlan kötet A rossz feminista. Szokatlan, mert itthon jóval kevesebben ismerik a szerzőt, mint az Egyesült Államokban. Ahol az elmúlt években kifejezetten sztárszerzőnek számított, gyakran megszólalt a médiában, kommentálta az aktuális ügyeket, botrányokat. Jelen kötete a leírás szerint esszéket gyűjt egybe, de inkább tekinthetőek minőségibb és hosszabb publicisztikáknak.
A fekete szerzőnő éppoly elkötelezetten, lelkesen ír gyerekkoráról és egyetemi tanárságáról, mint az afro-amerikaiak vagy a nők küzdelmeiről, filmekről és sorozatokról, popkulturális jelenségekről. Például arról, a Csajok című HBO-sorozat mennyiben ábrázol kiváltságos helyzetben lévő nőket, vagy hogy a Comedy Central csatorna, esetleg A segítség című film mennyiben járul hozzá a sztereotípiák továbbéléséhez, illetve mennyiben bontja le azokat.
Izgalmas, sokszor kifejezetten egyszerű nyelven megírt szövegek ezek, a szerző nem törekszik sem visszafogottságra, sem arra, hogy a személyét bármilyen témában is háttérbe szorítsa. Így mindent hajlamos a saját életén keresztül szemlélni, ami persze nem szokatlan egy átlagos kultúrafogyasztó szempontjából, de egy esszéista esetében nem minden esetben szerencsés. Sokszor mégis hasznos tud lenni, mert értesülünk rögtön arról, mit tart hamisnak, mit valósnak egy felső-középosztálybeli fekete nő a saját életét, tapasztalatait illetően.
A szerző pedig szerencsére nem esik rögtön kultúrharcos hevülettel az adott tárgynak, nem felelősségre akar vonni, tisztában van a saját hibáival, mulasztásaival is. Abszolút szimpatikus például, amikor erről ír: „Mára túl sokan váltak önjelölt privilégium-rendőrré, az eszmecserék folyosóján járőröző, készenlétben álló megmondóemberré. Ők azt tekintik a feladatuknak, hogy mindenkit emlékeztessenek a kiváltságaikra, és fel is szólítsanak mindenkit ezen kiváltságok megtagadására. Az online diskurzusban kiváltképp sötét ez a játszma. Amikor valaki a tapasztalatairól ír, gyakran valaki más már lesben áll, és ujjal mutogatva vádolja az írót, hogy neki bezzeg könnyű, mert különféle előjogokkal rendelkezik.”
A saját felelősségüket mentegetőkkel szemben is megértő a szerző, ahogy az általa bírált sorozatokban is meg tudja látni az erényeket. Általában persze inkább a mondanivalóval, a reprezentáció elmaradásával, a hiteltelenséggel vannak problémái, nem pedig filmkritikusnak csap fel, hogy egy-egy művet önmagában álló termékként vizsgáljon. Számára az lesz a lényeges, egy mű hogyan ábrázolja a feketéket, hogyan a nőket, milyen félreértéseket táplál egy alkotás, milyeneket oszlat el. Így időnként a túlideologizálás veszélyét sem kerüli el, másrészt szórakoztató, amikor épp olyan stílusban-nyelvezettel tudja magasztalni a feminizmust, mint egykori világmegváltó tollnokok a kommunizmus eszméjét.
Roxane Gay írásai, bár elsősorban amerikai jelenségekről szólnak, többé-kevésbé jól érthetőek idehaza is: az internetnek, a streaming-szolgáltatóknak köszönhetően eljutnak hozzánk azok a tartalmak is, amik amúgy nálunk kevéssé jelen lévő problémákat tematizálnak. Egyszóval érdemes olvasni a szerzőt, még ha itthon jelenleg nincs is olyan tábora, mint az Egyesült Államokban.
Roxane Gay: A rossz feminista, fordította: Goitein Veronika, Athenaeum, 2020, 3999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/27. számában jelent meg, július 2-án.
