Az elmúlt évtized talán legfontosabb animációs dobását a 2015-ös Agymanók (Inside Out) jelentette. Sokan tartottak a Disney–Pixar egyesüléstől, de Pete Docterék bizonyították, hogy a kiemelkedő színvonalnak így sem kell búcsút mondani. A kezdeti sikerek persze már nehezen túlszárnyalhatóak: a Toy Story, az Egy bogár élete vagy a Szörny Rt. valóban átformálták, amit az animációs filmezésről gondolunk. Azért később is jöttek korszakalkotó munkák, de inkább csak folytatások. Az első eredeti munka, amivel sikerült újra nagyot gurítani, az Agymanók volt. Sokatmondó, hogy később ezek formálták azt is, milyen új ötletekkel állnak elő. Letagadhatatlan a film hatása a Lelki ismeretek és az Elemi című, amúgy nagyszerű filmekre. Azt pedig sokan biztosra vették, hogy a régóta várt folytatást sem tudják majd nagyon elrontani. De azért az aggodalmak így is megvoltak, sikerül-e méltónak maradni a színvonalhoz.
A korai reakciók pedig nem tévednek: a Kelsey Mann rendezte Agymanók 2. az első részhez hasonló mestermű lett. A kamaszkorra fókuszálás persze adott egy sor remek ötletet, kihagyhatatlan ziccert, de attól lehetett tartani, hogy az első rész poénjait dolgozzák át az újba. A folytatások átka: annyira félnek az újítások elbizonytalanító erejétől, hogy inkább maradnak a bevált megoldásoknál. Az Agymanók 2. azért is lett annyira erős, mert úgy tudott továbblépni, hogy közben megőrizte az eredeti szerethetőségét is.
Azt, hogy a második részre kapunk több új érzelmet, tudni lehetett egy ideje. Kérdéses volt viszont, mit kezd a film a megkedvelt eredetiekkel. Mind a végleges lecserélésük rossz szájízt hagyott volna maga után, mind az, ha végül visszakerül az irányításuk alá minden. A gyerekkori alapérzelmeken (öröm, bánat, harag, undor, majré) túl megjelenik most a feszkó (anxiety), unalom (ennui), ciki (embarrassment) és az irigység (envy). A kamaszkor tipikus attribútumai, amelyek megjelenése persze kiszámítható, mégis minden egyes embernek újra meg kell küzdenie velük. Így áll a helyzet Riley-val is, aki épp szembesül azzal, hogy régi barátnőitől hamarosan távol kerül, miközben minden vágya, hogy bekerüljön a hokicsapatba, illetve hogy elnyerje az ottaniak bizalmát. Nincs könnyű dolga a manőverezésben, az irányítást pedig hamar a feszültség veszi át – egyértelműen a második rész legszórakoztatóbb új karakterévé válna. Nagyívű tervei, számítgatásai ismerősek lehetnek mindannyiunk számára, ebből a perspektívából szemlélve mégis revelatív erővel bírnak.
Az Agymanók 2. az előző filmhez hasonlóan szórakoztató, kedves és végtelenül okos film lett. Pszichológiai rétegzettsége, hasonlóan a 2015-ös műhöz, egészen lenyűgöző. Túl az olyan kézenfekvő poénokon, mint a tudatfolyam megjelenése, a lélek rezdüléseinek közérthető, mégis szakszerű bemutatása a filmet kiemeli az átlagos animációs filmek sorából. Miközben tananyagként is bátran fel lehetne adni, addig felnőtteknek is legalább annyira szórakoztató tud lenni. Mást és mást ad az egyes nézőknek, a legfiatalabbaktól a kamaszokon át a szülőkig. Talán még a megértést is segítheti, közelebb hozhatja a családtagokat egymáshoz. Már az első rész is kifejezetten érzelmes, megható munka lett, a könnycsatornák facsarásával pedig nem spórol a második sem. Miközben még az olyan alapvetően fájdalmas vagy félelmetes dolgok, mint a nosztalgia vagy a sötét titok, megszelídülnek, szerethetővé válnak. (Az utóbbit illetően érdemes megvárni a stáblista végét, kapunk még egy pluszjelenetet.) De a film zsenialitását alapvetően az elme körbekalandozása adja ezúttal is. Legyen szó az elfojtások természetének vizsgálatáról, a gyerekkori emlékek behívhatóságán át a tudatfolyam működéséig, a film tengernyi csodával van tele.
Talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy már most tudhatjuk, mi kapja jövőre a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat. Meg fogja érdemelni.
Agymanók 2. Amerikai animációs film, 96 perc. Június 13-ától a mozikban.
