A járvány első csúcspontján 500 új eset volt naponta, az elmúlt négy napban viszont 1200 fölé kúszott ez a szám.
Külföld
Tüntetések kezdődtek a libanoni fővárosban, a demonstrálók összecsaptak a biztonsági erőkkel.
Az unió vezetői közben a közösség segítségnyújtását sürgetik.
A környéken sűrű füst gomolyog, de senki sincsen életveszélyben.
A Little Boy (Kisfiú) névre keresztelt bomba robbanásának pillanatában 80 ezer ember halt meg azonnal. Később az a mondás járta: a bombától meghalni maga volt a pokol, de túlélni is az volt.
A koronavírus-járvány miatt.
A bejrúti kormányzó szerint mintegy 10-15 milliárd dollár lehet a kár. A bajokat a gabonahiány tetézi.
A Hezbollah térnyerése lejtőre tette a közel-keleti országot, elolvadt a középosztály, a lakosság fele a szegénységi küszöb alatt.
A magyar követség épülete sem úszta meg a bejrúti robbanást Álmennyezetek szakadtak le és ablakok törtek be.
A múltban többször is felmerült a közigazgatási rendszer átszervezése, de egyik kormány sem akart ebbe belefogni. Veronika Remišová miniszter azt ígérte, úgy változtatnak, hogy azzal ne sértsék a kisebbségek érdekeit.
A robbanástól 5-6 kilométerre is betörtek az épület ablakai. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a város csendesebb volt a szokottnál.
Több ezren megsérültek a libanoni fővárosban, a kikötő megsemmisült. Egymástól független forrásaink magyar sebesültről is tudnak, várjuk a hivatalos megerősítést.
A hadsereget vetik be a korlátozások betartatására.
A holland szélsőjobbos politikus Magyarországon járt, majd lelkendezett, hogy itt nincs marokkói terror. Lassan nehéz megállapítani, neki vagy Orbán Viktornak kell inkább magyarázkodnia a másik miatt.
Guterres szerint kiemelten fontos, hogy a gyerekek visszakerüljenek az iskolapadba.