Jövő héten Budapestre látogat Ukrajna új külügyminisztere, Andrij Szibiha – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter az Indexen. Szijjártó azt mondta, hogy a találkozón beszélni fognak az ukrajnai kisebbségi törvényről is.
A magyar külügyminiszter jelenleg New Yorkban tartózkodik az ENSZ közgyűlésének 79. ülésszakán, ahova eredetileg Orbán Viktor kormányfő utazott volna, de az árvíz miatt lemondta az összes külföldi programját.
A külügyminiszternek lesznek kétoldalú találkozói is , amelyek közül kiemelte Szergej Lavrov orosz, illetve a Vang Ji kínai külügyminiszterrel tervezett megbeszélését. Szijjártó kedden közösségi oldalán bejelentette azt is, hogy aláírta azt a 200 millió eurós segélyhitel-programot, amivel a magyar kormány megtámogatja az afrikai Csádot.