Az évtizedek óta a felszín alatt gyülemlő feszültségek miatt tüntetések robbantak ki Kubában. A kommunista rendszert először váratlanul érték a megmozdulások, ám hamar magához tért. A jó negyedszázada nem látott tiltakozási hullám a Castróék utáni rendszer próbája lehet. A hatalom ugyanakkor számíthat Moszkva és Peking támogatására is.
Hektikussá vált a világ, és miért éppen a kommunista rendszerek egyik utolsó szimbóluma, Kuba maradna ki ebből a felfordulásból! Főképp úgy, hogy a gazdaságot hosszú ideje sújtó szankciók, a rendszerszintűvé vált áruhiány tetejében még ott van a koronavírus-járvány is.
Kiderült az is, hogy kommunista rendszer ide vagy oda, a közösségi háló Kubában is képes megszervezni és megmozgatni az elégedetleneket. Két hete ezrek vonultak az utcákra, azt skandálva, hogy „Le a diktatúrával!”, és közben a tüntetés himnuszává vált rapszámot – „Patria y Vida” (Haza és Élet) – énekelték. Az általános helyzet ellen fellépő és szabad választásokat követelő tiltakozások ereje és szervezettsége eleinte meglepte a hatalmat, de aztán nem vártak sokat a határozott, sőt durva fellépéssel. Az utcákon a rendőrség mellett megjelentek a katonák is. Az egy halálos áldozatot követelő megmozdulások során több mint ötezer tüntetőt tartóztattak le.
Némi tétovázás után aztán az elmúlt hét végén a hatalom is az utcára hívta a híveit, és a több tízezres, „Győzni születtünk, nem legyőzetni!” jelszót skandáló tömeg előtt a helyzetre való tekintettel megjelent a már visszavonult Raúl Castro is. Miguel Díaz-Canel elnök az Egyesült Államokat vádolta meg a tiltakozások szításával. A hangzatos kijelentések mellett a kormány egyéb intézkedésekkel is megpróbálja csökkenteni az elégedetlenséget, így ideiglenesen eltörölték a behozatali vámot a gyógyszerekre és az alapvető élelmiszerekre. Ebben a hangulatban sokakat arcul csapásként érhetett, hogy az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS) úgy nyilatkozott, a kubai menekülteket nem fogják befogadni, hanem valószínűleg egy harmadik országba telepítik át őket.
Az, hogy egy ilyen diktatórikus rendszerben az emberek az utcára mernek menni, egyértelműen azt jelzi, hogy a problémák elérték a kritikus tömeget. Ilyenkor már elég lehet egy szikra, amely berobbantja a felgyülemlett gyúlóanyagot. Minden a Havannától 26 kilométerre fekvő kisvárosban, San Antonio de los Banosban kezdődött, ahol az általános problémákhoz – áruhiány, járványkezelés stb. – járult a közeli erőmű meghibásodása miatti áramkimaradás, és ez már a nyári melegben több volt a soknál. A világhálón keresztül hamar az egész országra kiterjedt az elégedetlenség, nem véletlen, hogy a hatóságok egy idő után lekapcsolták az internetet.
Kubában a gazdasági nehézségeket tetézték a 2019 nyarán az amerikai adminisztráció bevezetett intézkedések. Ezek a szankciók súlyos valutahiányhoz vezettek, és érezhetően megnehezítették a kubaiak mindennapi életét. Az áru és valutahiány kellős közepén érkezett meg a covidjárvány, amely tovább fokozta a bajt. A fertőzések terjedésének leküzdéséhez újabb forrásokra van szükség, miközben a költségvetés egyre szűkösebb lehetőségekkel bírt. Kuba két saját vakcinát is kifejlesztett, ám az oltás lassan halad. Jelenleg a lakosság 34 százaléka kapta meg leg alább az egyik oltást, de még nagyon sok a várakozó. Közben napi átlagban hatezer feletti az új fertőzések száma – nem utolsósorban a laza életvitel, a szociális távolság betartásának hiánya miatt –, ami egy 11 milliós országban nagyon sok. Így aztán ez a helyzet is a gazdasági mutatókat rontja, és csak a félelmet és az elégedetlenséget növeli.
A problémák egyértelműek, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy Kubában erős a kommunista párt, és még a párton kívüliek többsége sem sietne az Egyesült Államok karjaiba. Erre a bázisra alapozva a hatalom stabilizálhatja a helyzetet, kétségtelenül mindenekelőtt az erővel. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kubai politikai rendszer az elmúlt tíz évben jelentősen átalakult. Hogy mást ne említsünk, az új alkotmány szétválasztotta a hatalmi ágakat, az elnök megosztja a hatalmat a kormányfővel, az önkormányzatiság pedig megerősödött. A gazdaságban továbbra is túlsúlyban van az állami tulajdon, ám lazítottak a külföldi kis- és középvállalkozások előtt korábban tornyosuló korlátokon, így előttük most a legnagyobb akadályt az amerikai szankciók jelentik. A többpártrendszer azonban még messze van, hiszen Díaz-Canel elnök Raúl Castro híveként a szovjet tapasztalatokra alapozva a lassú reformok híve. Ebben és az amerikai beavatkozás elhárításában Havanna bizton számíthat Oroszországra és Kínára, amelyek számára Kuba nemcsak szimbólum, de egyben kapu is e két ország számára az üzleti lehetőségek sorával kecsegtető Latin-Amerikához.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/30. számában jelent meg július 23-án.
