A szociáldemokraták vezetik a választások előtt a népszerűségi listákat, azonban egyelőre még nem ünnepelhetnek, mert minden eddiginél magasabb a bizonytalanok száma. Így még az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy az egyébként az egész kampányt tekintve halovány, ám jól hajrázó kereszténydemokrata Armin Laschet lesz a kancellár. Németországban azonban akkor sem következik be radikális fordulat, ha Olaf Scholz fut be.
Feszülten figyeli a világ a német kampányt. Nem mindegy ugyanis, hogy Európa vezető hatalma Angela Merkel 16 éves kormányzása után stabil marad-e. Mint ahogy az is sokakat érdekel, hogy a belpolitikai erőviszonyok átalakulásával változik-e a német politika. Nos, a „németesen izgalmas” kampányt látva radikális változásra nem lehet számítani. Németországban nem elitváltás zajlik, így a csendesen csordogáló német politikát ugyan felkavarhatják a várhatóan elhúzódó koalíciós tárgyalások, a két esélyes kancellár jelölt, Olaf Scholz és Armin Laschet között azonban nincs olyan különbség, amely éles fordulatot feltételezne. Valahol mindketten Merkel örököseként próbálják „eladni” magukat, és ez paradox módon éppen a szociáldemokrata Scholznak sikerül jobban.
Új irányt a Zöldek hozhatnának a kormányzásban, az ő befolyásukat azonban erősen korlátozza, hogy jelenleg 16 százalékon álló támogatottságukkal bármelyik koalícióban csak kisebbik partnerek lehetnek. Annalena Baerbock és csapata ugyan sok vitát fog kavarni, a német politikát azonban alapvetően a kancellár határozza meg, így radikális fordulatra a német politikában nem lehet számítani.
Ennek ellenére egyáltalán nem mindegy, hogy a némi meglepetésre augusztus közepén a népszerűségi listák élére ugrott SPD alakíthat kormányt, avagy az uniópártok adják a kancellárt. Jelen állás szerint a szociáldemokraták meggyőzően, mintegy 4-5 százalékkal vezetnek a történelmi mélyponton (20-21 százalék) álló CDU–CSU előtt, ám a szürke Laschet viszonylag karakteresebb utolsó fellépései csökkenthetik ezt a különbséget.
Nagy kérdés az is, hogy a nagyjából 40 százaléknyi bizonytalan az utolsó pillanatban hogyan dönt. Elmegy-e egyáltalán választani, és ha igen, akkor ki mellett teszi le a voksát. Ebben a döntésben fontos tényező lehet, hogy a németek nem nagyon szeretik a nagy változásokat, így a többség biztosan nem szeretné a koalícióban látni a markánsan baloldali Die Linkét. Mint ahogy a hallgatag többség biztosítékot szeretne kapni arra is, hogy a Zöldek befolyása a leendő koalícióban nem lesz akkora, hogy radikális klímapolitikájukkal felforgathassák a németek hétköznapjait. Tőlük egyébként az európai országok többsége is tarthat, mert a külügyi poszt esélyeseiként minden bizonnyal konfrontatívabb politikát vinnének. Már amennyiben ezt a leendő kancellár engedi.
Így aztán a kampányban a klímapolitikán kívül a lehetséges koalíciókról esett talán a legtöbb szó. Az elsőt az agresszíven ideologikus Zöldek igyekeztek mindenképpen a középpontba helyezni, és meg kell hagyni, hogy a német társadalom nem kis szeletében van is erre fogadókészség. A koalíciókkal, pontosabban a baloldali fordulat veszélyével pedig a kereszténydemokraták riogattak. Sokáig úgy gondolták ugyanis, hogy az elpártolt szavazókat ezzel tudják visszatéríteni. Aztán a kampány hajrájára Laschet taktikát váltott, magabiztosabbá vált, és többet beszélt arról, hogy kancellárként mit tenne. Ez a váltás sokak szerint nyitva hagyja az esélyt még a kereszténydemokraták előtt is.
Azt ugyan most már kimondhatjuk, Laschet jelölése rossz választás volt, maga a CDU azonban messze nincs olyan rossz állapotban, és jóval stabilabb, mint az eredmények mutatják. Ne feledjük el, hogy néhány hónapja még magabiztosan 30 százalék felett volt a népszerűsége. Azt sem hagyhatjuk ki a számításból, hogy a leendő koalíció megalakításában kulcsszerepe lesz a 11-12 százalékon álló liberálisoknak (FDP), ők pedig nem is titkolják, hogy inkább egy, a kereszténydemokraták, semmint a szociáldemokraták vezette kormányban lennének szívesebben.
A győzelemre azonban Scholz nyugodtságot sugárzó, a hibákat kerülő óvatos, már-már azt mondhatjuk, hogy „merkeli” fellépésének köszönhetően most nagyobb esélye van a szociáldemokratáknak, akik a CDU–CSU-t ellenzékbe küldenék, és a Zöldekkel, valamint az FDP-vel lépnének koalícióra. Ha ez nem jön össze, akkor nem kizárt, hogy bevennék a posztkommunista Die Linkét, így tisztán baloldali kormány alakulna. Persze, ez a felállás a gazdaságról és a külpolitikáról vallott meglehetősen eltérő álláspontok miatt nem lenne belső konfliktusoktól mentes, és ez az ingadozó németeket a 16 évi kormányzás utáni természetes elfáradás, valamint a változás iránti vágy ellenére a szavazófülkében a kereszténydemokraták mellett tarthatná.
Izgalmakra tehát még bőven számíthatunk, hiszen a lehetséges koalíciók számát a szakértők 10- re teszik, felfordulástól, radikális irányváltástól azonban nem kell tartanunk. Németország a koalíciós felállástól függetlenül megőrzi stabilitását, mert csak így számíthat arra, hogy Európa hajóját továbbra is sikeresen kormányozza. A globális viharok közepette azonban ez a sokat megélt és tapasztalt Merkelnek sem volt könnyŠ, egy új kancellárnak pedig igazán nagy kihívást jelent.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/39. számában jelent meg szeptember 24-én.
