
Ahogy lapunk is beszámolt róla, a michigani államügyész bejelentette, hogy négyrendbeli gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják meg az Oxford városában lévő középiskolában történt iskolai vérengzés elkövetője, Ethan Crumbley szüleit. A szülők a hír hallatán elmenekültek, rövid ideig szökésben voltak.
A vád szerint a szülők vásárolták a gyilkosságokhoz használt fegyvert a fiuknak, majd az előzetes figyelmeztető jeleket nem vették figyelembe. A rendőrség szökevényekként kezelte a házaspárt, amióta ők nem jelentek meg a hatóságok előtt, hogy formálisan is megvádolhassák őket.
A párra néhány órás üldözés után végül Detroitban, egy ipari épület első emeletén bukkantak rá, miután valai tippet adott hollétükről a rendőrségnek. Korábban a közelben rátaláltak a kocsijukra is.
A házaspár ügyvédje korábban azt állította, hogy a saját biztonságuk érdekében hagyták el Oxfordot, és szándékukban áll feladni magukat. A hatóságok szerint a raktárban való bujkálás nem arra utal, hogy fel akarták volna adni magukat.
A szülőket ugyanabba a börtönbe szállították, ahol a négy diákot meggyilkoló fiukat tartják őrizetben.