A nagy hajózási társaságok vállalták, hogy az évszázad közepére („nagyjából 2050-re”) nettó nullává csökkentik a széndioxid-kibocsátásukat, de zöld szervezetek szerint az ezt elméletileg szavatoló megállapodás nem több írott malasztnál. Bár a nemzetközi hajózás adja a világ széndioxid-emissziójának 3 százalékát, az országok eddig nem voltak hajlandók magukra vállalni a nekik árukat szállító teherhajók kibocsátását. Ezen tervez változtatni a mostani megállapodás.
A tengerszint-emelkedés miatt leginkább fenyegetett szigetországok üdvözölték a megállapodást, a környezetvédő szervezetek viszont dühösek, mert szerintük semmilyen kötelező érvénye nincs a vállalásnak, és semmilyen érezhető hatása nem lesz a globális felmelegedésre. Pedig a nemzetközi hajózás szállítja a világkereskedelemben közlekedő áruk kilencven százalékát. Ezek sokszor teljesen szükségtelen előállítása egyébként is nagy környezeti terhelést jelent, ráadásul rendszerint a világ másik végére kell szállítani őket főképp kelet-ázsiai előállítási helyükről. A hatalmas konténerhajók pedig a világ legszennyezőbb dízelolaját égetik el.
A világ teherhajói nagyjából annyi szenet eregetnek a légkörbe évente, mint egész Németország. A nemzetközi hajózás környezetszennyezésének ellenőrzése és szankcionálása azért is nehéz, mert a hajókat szándékosan igyekeznek átláthatatlanul üzemeltetni: szinte egyik tulajdonosa sem abban az országban székel, ahol a hajó regisztrálták. Ráadásul a regisztráció rendszerint olyan kis országokban történik, amelyek nem éppen az erős és átlátható ellenőrzési és igazságszolgáltatási rendszerükről híresek.
Rengeteg hajó hajózik például panamai, Marshall-szigeteki vagy libériai zászló alatt, de ezek az országok semmiféle felelősséget nem vállalnak értük. A 2015-ös párizsi klímaegyezményből még teljesen kihagyták a nemzetközi hajózást. Három évvel később vállalták, 2050-re felére csökkentik a széndioxid-kibocsátásukat, de a klímakutatók ezt teljesen elfogadhatatlannak nevezték.
Most a Nemzetközi Hajózási Szervezet (IMO) londoni értekezletén az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a kis szigetállamok azt akarták elérni, hogy a hajózás 2030-ra 50 százalékkal, 2040-re pedig 96 százalékkal csökkentse a nettó kibocsátását (a nettó kibocsátás azt jelenti, hogy bár a tényleges emisszió nem nulla, de különféle szénmentesítő programok támogatásával úgymond teljesen kiváltják az emissziót). Más országok, például Kína, Brazília és Szaúd-Arábia ellenállása miatt azonban jelentősen felhígult a végső megállapodás, amely semmiféle kötelező érvényű rendelkezést nem tartalmaz. Olyan kifejezések kerültek bele, minthogy „törekedni kell rá” vagy „igyekezni fognak”, és a céldátumok is csak hozzávetőlegesnek tekinthetők (ha egyáltalán jelentenek bármit is).
