Japán és brit katonák állomásoznak majd egymás területén

Japán és brit katonák állomásoznak majd egymás területén

A Szuper Garuda Pajzs fedőnevű nemzetközi hadgyakorlaton részt vevő japán katona a Szumátra déli részén fekvő Baturajában 2022. augusztus 3-án (Fotó: MTI/EPA/Mast Irham)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Átfogó kétoldalú védelmi megállapodást ír alá szerdán Londonban Rishi Sunak brit és Kisida Fumio japán miniszterelnök. A Downing Street szerdai ismertetése szerint az egyezmény – amely több mint száz éve a legnagyobb horderejű ilyen szerződés a két ország között – jelentősen bővíti Nagy-Britannia és Japán védelmi és biztonsági együttműködését.

A londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint a megállapodás egyik sarkalatos fontosságú eleme, hogy lehetővé válik a két ország számára fegyveres erők állomásoztatása egymás területén, és ennek révén mód nyílik az eddigieknél nagyobb kiterjedésű, összetettebb hadgyakorlatok közös tervezésére és kivitelezésére.

Rishi Sunak hivatalának közleménye szerint Nagy-Britannia az első európai ország, amellyel Japán ilyen típusú – egymás területéhez is viszonos hozzáférést biztosító – védelmi együttműködési megállapodást köt. Az egyezmény előkészítése tavaly májusban, még a kettővel ezelőtti brit miniszterelnök, Boris Johnson hivatali idejében kezdődött és az előkészítő munka most jutott el a megállapodás aláírásáig.

A Downig Street kiemeli, hogy a brit-japán védelmi szerződés megkötése előtt alig néhány héttel állapodott meg Nagy-Britannia, Japán és Olaszország a Global Combat Air Programme (globális harcirepülőgép-program) nevű kezdeményezésről, amelynek célja újgenerációs harcirepülőgép-típus közös kifejlesztése.

A londoni kormányfői hivatal szerdai tájékoztatása szerint Rishi Sunak és Kisida Fumio kétoldalú megbeszélésén várhatóan szóba kerül Nagy-Britannia csatlakozása az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) nevű szabadkereskedelmi szerveződéshez. London 2021. február 1-én, egy évvel a brit EU-tagság megszűnése (brexit) után terjesztette be hivatalosan csatlakozási folyamodványát a CPTPP-hez. A megállapodás eredeti, Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevű változatát hosszú évekig tartó tárgyalások után 2016. február 4-én, az új-zélandi Aucklandben írta alá az ázsiai-csendes-óceáni térség 12 állama.

Az aláírók között volt az Egyesült Államok is, de Donald Trump volt amerikai elnök választási ígéretéhez híven 2017 januárjában, első munkahetének első napján aláírta azt a rendeletet, amelynek alapján az Egyesült Államok kilépett az egyezményből. A többi 11 ország képviselői 2018. március 8-án parafálták az Egyesült Államok nélküli csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezet fenntartásáról szóló megállapodást. Az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség névvel újraformált megállapodásnak Ausztrália, Brunei, Kanada, Chile, Japán, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr és Vietnam a tagja. Az 500 millió lakosú CPTPP-csoport évenként előállított együttes hazai összterméke (GDP) hozzávetőleg 13 500 milliárd dollár; ez a világgazdasági szintű GDP-érték mintegy 13,4 százaléka.

(MTI)

Címkék: Japán, Nagy-Britannia