A magyar kormánynak idén fontosabb volt a kínai államfő látogatása, minthogy méltón megünnepelje Magyarország NATO-hoz való csatlakozásának 25. évfordulóját, miközben Szijjártó Péter külügyminiszter a lehető leghatározottabban tiltakozott a NATO-nak az ukrán kormányt megsegítő tervei ellen. Ehhez képest sokakat váratlanul ért az, hogy a választások után Orbán Viktor szó nélkül rábólintott arra, az általa személy szerint is kritizált „holland fickó”, Mark Rutte leköszönt holland miniszterelnök legyen a NATO új főtitkára, akinek a személye ellen korábban még ő maga is kézzel-lábbal kapálózott. Mi történt?
A Policy Solutions legújabb, múlt pénteken közzétett kutatásából kiderül, hogy a magyar lakosság rendkívül eltökélt a NATO-tagság mellett, vagyis a lakosság nyugati orientációja megkérdőjelezhetetlen, miközben az is kétségtelen, hogy a kormánynak kitartó munkával azt sikerült elérnie, hogy Ukrajnát megutáltassa vele – jelenleg a harcban álló ukránoktól tart a leginkább a magyar lakosság. Mindenesetre tény, hogy a választás előtt – jelentős részben annak következményeképp, hogy a kormány egyáltalán nem törekszik még a semlegesség látszatára sem Oroszországgal – a NATO-val való magyar kapcsolat igencsak elhidegült.
A helyzetet súlyosbította az, hogy kiderült annak a már korábban is napvilágot látott információnak a bizonyossága, hogy az orosz szolgálatok úgy jártak ki-be a magyar külügy informatikai rendszerébe, mintha csak hazamentek volna; vannak olyan aggodalmak, hogy a látogatások során olyan érzékeny információk is az oroszok kezébe kerülhettek, amelyek károsak lehettek a NATO szempontjából is. Bizonyosan nem javított a helyzeten a sokáig Magyarországot bázisává tevő orosz kémbank ügye, ahogy az sem, hogy a magyar kormány lényegében mindennek igyekezett keresztbe tenni, amit a katonai szervezet Ukrajna megsegítésének ügyében tervezett.
Kispadra ültették Magyarországot
Legutoljára például, nem sokkal a választások előtt, a Kormányzati Tájékoztatási Központ elektronikus levelet küldött a feliratkozóknak „A kormány álláspontja a NATO terveivel kapcsolatban” címmel. Ebben a tájékoztatási központ arról ír, hogy a védelmi szövetség egy ukrajnai misszió felállítását tervezi, ami magában foglalná a katonai kiképzést és a fegyverszállítások koordinációját is. Álláspontjuk szerint világháborúhoz is vezethet a terv; „Magyarországon óriási a nyomás, hogy támogassa a háborút kiterjesztő terveket”; ki akarunk maradni a háborúból; a háborúnak nincs megoldása a csatatéren; vissza kell térni a tárgyalóasztalhoz; életeket menteni csak tűzszünettel és békével lehet. Kifejezetten barátságtalanná tette a kapcsolatokat az is, hogy Magyarország sérelmi okokra hivatkozva, látszólag teljesen értelmetlen módon blokkolta Finnország uniós csatlakozását – vannak, akik úgy vélik, ez is oka volt annak, hogy Orbán Viktort elutasította a Meloni vezette európai konzervatív frakció.
Nos, nem véletlen, hogy sokáig az a hír járta, hogy a NATO nemes egyszerűséggel kihagyja a döntéshozatalból Magyarországot, kispadra ültette, ha úgy tetszik, Orbán Viktor információk nélkül maradt, és ezt a látszatot erősíti az is, hogy a magyar kormányfő hirtelen átszervezte a közvetlen környezetét és létrehozta a nemzetbiztonsági főtanácsadói posztot. Mindenesetre a választások után egyből megváltozott a magyar kormány hangneme: miután Jens Soltenberg, a NATO még hivatalban lévő főtitkára Magyarországra látogatott, és sokak szerint olyan erővel lépett föl, amelynek következtében Orbán Viktor kénytelen volt közölni, hogy „Magyarország nem kíván blokkolni olyan döntéseket a NATO-ban, amelyek bár eltérnek a szerintünk észszerű döntésektől, de a többi tagállam szorgalmazza”. E nyilatkozat keretében fogadta el a magyar kormány Rutte főtitkári jelölését is, miközben az igazsághoz tartozik az is, hogy a NATO elismerte Magyarország jogát ahhoz, hogy kimaradjon az Ukrajnát érintő „akciókból".
A helyzet ettől még egyáltalán nem rózsás, ahogy azt Simonyi András volt amerikai nagykövet, a George Washington Egyetem professzora mondta nemrégiben egy a NATO-csatlakozás 25. évfordulójához kapcsolódó tanácskozáson: „szégyen, ahogy a magyar kormány úgymond keresztbe feküdt Finnország és Svédország katonai szövetségbe való felvételének. Másrészt, jelentette ki, „Magyarország tévedésben van: Kínával kell kereskedni, de nem lehetünk a kínaiak trójai falova az EU-ban és a NATO-ban. Kínának és az oroszoknak csak addig vagyunk érdekesek, amíg belülről bomlaszthatjuk mindkét szövetséget. Előbb-utóbb a szövetségnek, beleértve az Egyesül Államokat, elege lesz ebből”.
Mintha csak előre látta volna, Orbán Viktor a kedden kezdődött NATO-tanácskozásra egyenesen Pekingből utazott, amit arrafelé nem igazán néznek jó szemmel, s lényegében erre utal az is, ahogy Jens Stoltenberg nyilatkozott Orbán Viktor Kijevet, Moszkvát és Pekinget érintő „békemissziójáról” is: egészen pontosan azt mondta, hogy a különböző NATO-tagok eltérő módon tartják a kapcsolatot Moszkvával. Hangsúlyozta: Orbán Viktor is világossá tette, hogy nem az észak-atlanti szervezet nevében látogatott Oroszországba, az utazás pedig nem változtat a védelmi szövetség közösen hozott döntésein. Megállapította ugyanakkor, hogy mindenki békét szeretne, de úgy vélekedett: a békéhez vezető egyetlen út „meggyőzni Putyin orosz elnököt arról, hogy a hadszíntéren nem győzhet, hanem le kell ülnie és el kell fogadnia egy olyan megoldást, amelyben Ukrajna szuverén és független országként létezik tovább Európában". A meggyőzés egyetlen módjának Ukrajna további katonai támogatását nevezte Jens Stoltenberg. Kiszivárgott információk szerint a mostani háromnapos találkozón olyan javaslat is napirenden lehet, amely új NATO-egységek felállításáról szólna, a hidegháború óta nem látott mértékben. Kérdés, hogy a magyar miniszterelnök az utóbbi napok tárgyalásaival mennyire képes magát a „béke követeként” pozícionálni.
Változó szerep
Tény, ahogy azt a már említett tanácskozáson Szenes Zoltán volt vezérkari főnök megfogalmazta, hogy a NATO 2014-től, de 2022-től kiváltképp erősít, és most egy különösen erős, új védelmi rendszer alakul teljes Kelet-Európa területén, így Magyarországon is. Szenes szerint 1999, vagyis a csatlakozásunk óta folyamatosan változott a NATO szerepe. Magyarország már egy olyan NATO-ba lépett be ugyanis, amelyre egyáltalán nem volt fölkészülve, mert missziós szerepet kellett vállalni, míg utóbb – Donald Trump elnöksége idején – a nagyobb hozzájárulás, vagyis a GDP-arányos honvédelmi kiadások növelése került előtérbe. A Krím annexiója után viszont már az úgynevezett 5. cikkely, vagyis az, hogy minden NATO-tagállam a sajátjaként kezeli, ha valamelyiküket támadás éri. Az idők folyamán ezekkel a célokkal együtt változott a magyarországi politikai elit támogatása is. Szenes Zoltán szerint az ukrajnai agresszió rámutatott arra, hogy a szövetség valójában mennyire rugalmas szervezet, hiszen a háború 2022. február 24-én tört ki, de 25-én már virtuális csúcstalálkozót hívtak össze, s az összes gyorsan reagáló erőt közvetlenül az európai főparancsnok alá rendelték. Mindez egy nappal a háború után történt, ami egészen különleges: sem az ENSZ-nek, sem az Európai Uniónak nincs, ahogy sehol a világon nincs még egy ilyen hatékony, szisztematikusan felépített, a döntéseket villámgyorsan végrehajtó katonai ereje. Ugyanő leszögezte, hogy nyilvánvalóan van élet a NATO-n kívül is, csakhogy az nem biztonságos.
Valójában ezt mérhette föl Orbán Viktor is, amikor a választás után hangnemet váltott, még ha annak árán is, hogy így kispados marad a szervezetben. Ezt így látja Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet egyetemi docense is, aki ugyanezen a tanácskozáson azt mondta: szerinte nem feltétlenül kell Donald Trump esetleges újbóli elnökségétől félteni a NATO-t, Trump mostani NATO-ellenes szlogenjei kampányüzenetek, „élesben” ő maga is másképp működik, ráadásul korábbi elnökségének volt egy komoly hozadéka, jelesül az, hogy sikerült megemeltetnie a szövetséghez való európai hozzájárulás mértékét: míg 2014-ben még csak 240 milliárd dollár volt az európai tagállamok összes védelmi költségvetése, most 380 milliárd. Tíz éve még csak három ország teljesítette a 2 százalékos GDP-n belüli védelmi kiadási költségvetést, most már 18.
