Az amerikai közélet még fel sem ocsúdott abból a sokkból, melyet a legendás Bob Woodward, a Watergate-ügyet feltáró újságíró-páros egyike okozott Félelem: Trump a Fehér Házban című könyvének kiszivárgott részleteivel, erre egy még nagyobb bomba robbant. A New York Times-ban egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú fehér házi forrás arról írt, hogy többedmagával együtt jelenleg ők jelentik az ellenállást a Fehér Házban, ők azok, akik akár saját magukat is beáldozzák, csak, hogy a legnagyobb őrültségeitől megpróbálják a sokszor elszabadult hajóágyúként viselkedő elnököt visszatartani.
A Times a publicisztika elején mentegetőzik, hogy bár nem szoktak névtelen leveleket lehozni, de most megteszik: a szerző személyazonosságát ők maguk ellenőrizték, és munkájának védelme érdekében nem fedik fel.
A cikk nem kevesebbet állít, mint, hogy Trump az összes eddigi amerikai elnök közül a legnagyobb alkotmányos válságba taszította az országot, nem csak impeachment, de akár vádemelés is lehetséges, így a fehér házi dolgozók hatalmas dilemmával néznek szembe: szívük szerint már rég felmondtak volna, de akkor talán még kevésbé alkalmas, az elnököt visszafogni nem tudó emberek kerültek volna helyükre, így kénytelenségből ők is besározódnak azzal, hogy részt vesznek Trump elnöki adminisztrációjában.
Forró ősz várhat Donald Trumpra
Amitől az elnök félhet, hogy a félidős választásokon a demokraták többségbe kerülnek.
Hozzáteszi: ezek a bátor emberek számára az ország az első, és ők nem a demokrata, liberális ellenállás tagjai, hanem meggyőződéses republikánusok, akik szerint az ország jobb irányba haladt az elmúlt másfél évben sok szempontból; nekik mindössze az elnök amorális természetével van bajuk, nem a politikájával.
Bár Trump republikánus színekben lett megválasztva, folytatja a cikk, a hagyományos republikánus értékeket legjobb esetben is csak papírról felolvasva képviseli, de nem ritkán saját személyes vagy vélt érdekeinek megfelelően támadást is indít azok ellen. (Példa erre, hogy két republikánus képviselő, az ő támogatói, ellen is eljárás van folyamatban, és szerinte Jeff Sessions ezzel két nyerhető körzetet veszélybe sodort. Érthető? Tehát amennyiben az elkövető republikánus, főleg, ha az ő támogatója, akkor nem szabadna ellene vizsgálódni az elnök szerint politikai okokból. Ez a hatalmi ágak szétválasztása elvének, a jog előtti egyenlőségnek súlyos megsértése, önmagában is elegendő az igazságszolgáltatás akadályozása vádpont megfogalmazásához.)
„Úgy álltál ott, mint egy tál főtt tészta" - össztűz zúdul Trumpra
Még az elnök egyik legnagyobb támogatójának számító Newt Gingrich is az „elnöksége legkomolyabb hibájaként” jellemezte az amerikai elnök finnországi fellépését.
A cikkíró azzal folytatja, hogy az elnök gyakran ismételgetett kijelentései, miszerint a sajtó a nép ellensége, vagy más megnyilvánulásai sokszor szabadkereskedelem- és demokrácia-ellenesek. Az írás legerősebb állítása talán ez: a vele való megbeszélések gyakran gyorsan eltérnek az előzetes témától, az elnök rendszeresen össze-vissza beszél ilyenkor, ami épp eszébe jut (mint az látszik a különböző nagygyűlésein is), és impulzív természete miatt gyakran rossz és hiányos információk alapján meggondolatlan döntéseket hoz, melyeket előbb ki kell magyarázni, majd azokból vissza kell táncolni.
(Gondolhatott itt többek között arra, hogy Trump saját állítása szerint csak 5 millió illegális demokrata szavazó miatt nyerhette meg a popular vote-ot Clinton, ennek kivizsgálására felállíttatott egy bizottságot, amely megállapította, hogy nem történt semmi, és szétszéledt. Vagy arra a nemzetközi visszhangot kiváltó intézkedésére, ami szerint a határon illegálisan átlépő szülőktől a határőrség elvette a gyereküket, és mai napig, bár bírósági ítélet van a családegyesítésre, a hanyag és slendrián papírmunka miatt ez nem sikerült, mert sok gyerekről nem tudni, hogy kihez tartoznak.)
A névtelen cikk szerzője szerint sok olyan fehér házbeli alkalmazott van, akik teljes mértékben jót akarva igyekeznek kontrollálni a sokszor vagdalkozó elnököt, és mégis, a média által ők is gyakran bűnözőknek vannak beállítva. (Gondolhatott itt akár Gary Cohnra, a korábbi gazdasági tanácsadóra, aki Woodward könyve szerint törvényt sértve szó szerint eltulajdonított az elnöki íróasztalról aláírásra váró, ám potenciálisan az amerikai érdekek ellen menő határozatokat). Emlékezteti az olvasókat arra, hogy jó, ha tudják, hogy vannak felnőttek is a hivatalban, akik az elnökkel ellentétben megértik a helyzet súlyosságát és átérzik a felelősséget.
A cikk kitér arra is, hogy az elnök külpolitikája katasztrofális, hogy az USA diktátorokkal kokettál, hogy a saját titkosügynökségi jelentéseket vonakodik figyelembe venni, és kiutasítani az országból orosz kémeket, vagy hogy Trump panaszkodott arra, hogy rá lett kényszerítve az oroszokkal való konfrontációra.
Már Trump elmozdítása a tét
Végső harcra indulhatnak hazai ellenfelei az amerikai elnök ellen.
Mindezek miatt már az elnökség kezdetén felmerült a 25-ik kiegészítés érvénybe léptetése (az alelnök összehívja a kabinetet, és ha annak több mint fele úgy határoz, hogy az elnök alkalmatlan feladata ellátására, egyszerűen leteszik a pozíciójából), de nem akartak alkotmányos válságot előidézni. (Értve ez alatt, hogy nem akartak szembemenni Trump támogatóival: az elnök akkor még relatíve népszerű volt, most ért mélypontra népszerűsége, egy hónap alatt 5 százalékpontot veszítve több felmérés szerint is). A cikk írója megidézi John McCain búcsúbeszédét is, és kitér arra, hogy az amerikaiaknak ki kell törni a pártszimpátia csapdájából, és közösen, a közös amerikai ügyért kell tenniük. McCaint az elnök személyes ellenségének tekintette, az ő megidézése is a felbőszítését is szolgálja.
Rögtön megindult a találgatás, ki írhatta a cikket; és egy szóhasználati jellegzetesség („lodestar”, körülbelül mint vezérlő csillag) miatt mindenki arra gondol… hogy Mike Pence (vagy valaki, aki rá akarja terelni a gyanút). Az alelnök. Trump állítólag dührohamot kapott, és az igazságügy-minisztériumból vagy a nemzetbiztonságiak közül gyanakszik valakire. A probléma az, hogy túl sok potenciális jelölt van még Pence-en kívül is. Trump „hazaárulást” (Treason!) kiabált, és azt, hogy a Times adja ki névtelen forrását, továbbá hozzátette, hogy amúgy sem lehet nekik hinni.
Pedig Pence-ről már legalább egy hete megjegyezte életrajzírója, hogy minden egyes nap egyre közelebb érzi magát az elnökséghez, egyfajta isteni kiválasztottság-érzés van benne. És valóban úgy is viselkedik. Nem mond ellent az elnöknek, de nem is áll ki mellette mellszélességgel. Építi imidzsét: Trumphoz képest ő a nyugalom szigete. A levél stílusa alapján és amiatt, mert Pence egyszerűen nem kirúgható, hiszen őt is megválasztották, azaz, valós kockázat nélkül írhatta meg ezt a levelet, hajlamos vagyok én is ezt az elképzelést erősíteni. Sőt, az alelnöknek van joga a fent említett 25-ik alkotmánykiegészítés alapján az elnök hatalmát is „megdönteni” – csak ő hívhatja össze a kabinetet, ezek alapján pedig egyértelmű, honnét tudhatott arról, hogy ilyen ötlet felmerült egyáltalán. Mert benne merült fel.
Az Amerikai Egyesült Államok eddigi történetében kilenc alkalom volt, amikor az alelnök elnökké emelkedett az elnök meggyilkolása vagy más okból való elhalálozása, illetve lemondása miatt. Negyvennégy elnökből kilenc – gyakorlatilag minden ötödik. Pence esélyei elég jók.
Frissítés: Mike Pence cáfolta, hogy ő írta volna a cikket. „Az alelnök aláírja a nevét véleménycikkekben” – írta a kommunikációs igazgatója a Twitteren. Jarrod Agen leszögezte: „szégyellheti magát mind a The New York Times, mind pedig az, aki ezt a hamis, logikátlan és pipogya cikket írta”. Majd hozzátette, hogy az alelnök hivatala „felette áll az ilyen amatőr cselekedeteknek”. Az Indiában tárgyaló Mike Pompeo külügyminiszter is visszautasította, hogy ő állna a cikk mögött. Az abban írtakat egy „háborgó” és „álnok” személy nézeteinek minősítette.
