– Ebből lesz a következő nagyméretű járvány – idézi a Portfolió a Minnesotai Egyetem professzorának január 20-án tett kijelentését, amelyre azt követően került sor, hogy a kínaiak közzétették az új típusú koronavírus DNS-szekvenciáját.
Michael Osterholm most a MarketWatchnak nyilatkozva beszélt arról, hogy a korábbi hiedelmekkel szemben kicsi a valószínűsége annak, hogy gyorsan és véglegesen biztonságban tudhassuk magunkat a koronavírus támadásával szemben.
A 67 éves professzor a következő kijózanító megállapításokat tette az interjúban:
- szerinte az ő életének fennmaradó részében a koronavírus jelen marad,
- nem hisz a hullámelméletben, vagyis hogy a vírus hullámokban jelentkezne,
- és abban sem, hogy a járvány egyik pillanatról a másikra lekapcsolható lenne, mint egy elektromos berendezés,
- nincs bizonyíték a nyájimmunitás létezésére, hiszen még a tartós immunitás is erősen kétséges,
- a vírussal „örökké” foglalkoznia kell az emberiségnek,
- nagyon fontos a hatásos és biztonságos vakcina kifejlesztése, de
- 8 milliárd embert kellene beoltani a világon,
- ha pedig nincs tartós immunitás, akkor ezt rendszeresen kellene megtenni,
- mindez nem jelenti azt, hogy a lakosság 50-70 százaléka számára elérhető vakcina ne jelenne majd meg.
Összességében úgy véli a professzor, hogy nagy csalódás fogja érni azokat, akik szerint a koronavírus idővel eltűnik az életünkből.