
Megkönnyebbüléssel értesültem arról, hogy Donald Trump biztonságban van. Mielőbbi felépülést kívánok neki – írja Volodomir Zelenszkij egy X-bejegyzésben. Az ukrán elnök a támadás halálos áldozatának szerettei számára is részvétét fejezte ki. – Az ilyen erőszaknak nincs létjogosultsága és helye sehol a világon. Soha nem szabad, hogy az erőszak győzedelmeskedjen – tette hozzá az ukrán elnök.
Mély megdöbbenését fejezte ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is a Donald Trump ellen elkövetett támadás miatt. Az X közösségi oldalon közzétett üzenetében leszögezte: a demokráciában nincs helye politikai erőszaknak. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szintén az X-en emelte fel a szavát a merényletkísérlet ellen, és elfogadhatatlannak nevezte a politikusok elleni erőszakos cselekményeket.
Kína szintén aggodalmát fejezte ki a lövöldözés miatt – jelentette a Reuters. „Hszi Csin-ping elnök részvétét fejezte ki Trump volt elnöknek” – áll a pekingi külügyminisztérium közleményében.
Olaf Scholz német kancellár szintén jobbulás kívánt a volt amerikai elnöknek.
Jens Stoltenberg NATO főtitkár pedig azt írta, hogy megdöbbentette a Trump volt elnök elleni merényletkísérlet. Elítéli a támadást, a politikai erőszaknak nincs helye a demokráciában.