A szlovák kormányfő azért hívta fel ukrán kollégáját, mert a Mol oroszországi megrendeléseinek kiesése érinti a Slovnaftot is.
Külföld
Az elnökjelölt első nagygyűlését tartotta Michiganben azóta, hogy merényletet követtek el ellene.
Pártja, a Szvoboda a gyilkosság kapcsán orosz nyomra gyanakszik.
A nemzetgyűlési választás második fordulójában a Nemzeti Tömörülés alulmaradt a baloldallal és a macronistákkal szemben. Hogyan reagálnak a baloldali-liberális értelmiségiek?
Donald Trump szerint a beszélgetést az ukrán államfő kezdeményezte.
A fotóval a jobboldali terjesztők célja azt sugallni, hogy az elkövető transznemű volt.
A beszámolók szerint Corey Comperatore a családját védte testével a golyótól.
Lassan egy hete, hogy Thomas Matthew Crooks, egy húszéves fiatal merényletet kísérelt meg Donald Trump ellen, de az elkövető személye körüli részletek még most sem tisztázódtak teljesen. Az életéről sem sokat lehet tudni, az indítékairól még kevesebbet.
Óriási tisztelet övezi Ukrajnában azt a magyar kezdeményezést, amelynek révén hazai támogatók segítik a fronton harcoló katonákat drónokkal és más eszközökkel.
Valamennyi bizottság július 23-án, kedden tartja az alakuló ülését.
A leállások mennyisége folyamatosan növekszik és várhatóan nőni is fog.
Japántól Alaszkáig jelentettek kimaradásokat, tévécsatornák, tőzsdék és repülőterek működése állt le váratlanul.
Egy ember meghalt, többen megsérültek.
„Ha valaki Európában megpróbál a hátunk mögött vagy akár a kárunkra megoldani bizonyos kérdéseket, ha valaki a háború fővárosába akar utazni, hogy beszélgessen”, akkor érdemes erről beszélni – mondta.
A kormány egyértelműen el akar határolódni attól, ahogyan a magyar uniós elnökség az első heteiben kezelte Ukrajnát – mondta a dán külügyminiszter.