Énekes, színpadi előadóművész, mégsem tagadta soha a korát. Bárki utánanézhet, nyilvános az adat. Ám mindvégig megmaradt annak a fiatal lánynak, aki egyszer valamikor régen, gimnazistaként elindult, hogy aztán bejárja a világot, elvinni mindenhova a jó hírt: a magyar népdal szép. Nem ő találta ezt ki, tudta már Kodály is, aki nemcsak gyönyörű köntösbe öltöztette, de világhírűvé vált zenepedagógiai módszere, a zenei írás-olvasás elsajátíttatása érdekében született módszertana alapjául is ezt tette.
Nem véletlen és nem freudi elszólás a második mondatban éppen Kodályt emlegetni Sebestyén Mártával kapcsolatban. Hiszen személyesen ismerhette őt, óvodás korában énekelt is neki. Édesanyja Kodály tanítványa volt a Zeneakadémián. Sebestyénné Farkas Ilona ma már nyugdíjas, de egész életét a zenepedagógiának szentelte, karnagyként még ma is aktív szakember. Ő mesélte nekem ezt a régi történetet is: „A csoporttársaim engem kértek meg, hogy hívjam meg Kodályt a koncertünkre. Akkor már megvolt Márta lányom, a karomra ültettem, és elmentünk. Emma néni – Kodály felesége – meg akart győződni róla, hogy ép-e a gyermekem, egy mackót fejjel lefelé mutatott neki. Márti természetesen a fejéhez nyúlt, így Emma néni megnyugodott, rendben van a gyerek.”
Születni tudni kell. Márta édesanyja révén időben megismerkedett a zenével, annak is a legnemesebb vetületeivel. És egy életet töltött–tölt el ennek hirdetésével. Műfajt is teremtett, ő mutatta meg, hogyan kell egyetlen énekhanggal megmutatni a mezők illatát és a falusi élet nehézségeit. Sokan utánozzák azóta is, keveseknek sikerül. De nagyon jó, hogy a példa ott áll valamennyiük előtt.
Az ország legnagyobb hangversenytermét töltötte meg a közönség zsúfolásig a minap, amikor Márta nevével és főszereplésével rendezték meg az évek óta január elején szokásos népzenei ünnepet. Címül Nagy László remek versének kezdősorát választotta Sebestyén Márta: Az én szívem játszik… (Egyébként így folytatódik: „ingemen átlátszik, / másik szívvel tündérkedik / hajnalhasadásig.”)
Márta a táncházmozgalom hajnalától van jelen a folkszínpadon, mondhatni a kezdetektől fogva máig – az első a sorban. Ő mutatta meg mindenkinek, hogy a magyar parasztdalt nemcsak másolva, tökéletes pontossággal lehet énekelni, hanem mintegy átszűrve önmagunkon, saját véleményünket és érzéseinket is hozzátéve, korunk emberéhez kell irányítani. Ezt tette ő egész életében, azaz eredeti dalokat énekelt, eredeti stílusban, mégis mindig benne volt saját egyénisége és mondanivalója is. Majdnem azt írtam, hogy a produkcióban. Nem, ez nem produkció, ez a dal megélése.
Hallottunk eredeti népdalokat a magyar nyelvterület sok részéről, a legizgalmasabbakból mindenképpen, azaz mezőségit és kalotaszegit. Ezekhez persze tánc is társult, az a táncegyüttes állt ki a színpadra, amelynek egykor Márta is tagja volt. De hallottunk itt rockopera és -mise részletet, kórussal kísért egyházi népéneket és még rengeteg izgalmas és nagyszerűen kidolgozott, a közönséget végig rabul ejtő zenét.
A vasárnap esti koncerten Márta vezette a műsort, pontos, izgalmas, gyakran vicces mondatokkal, történetekkel. Számos közreműködőt is hallottunk, a legizgalmasabb az volt, amikor kortársainak gyermekei állottak mellette, akik maguk is ismert és elismert művészek lettek időközben – koncepciójának fontos része volt ez. Minden esetben megköszönte szüleiknek, hogy ilyen utódot termettek. Sebestyén Márta mellett muzsikálni, táncolni nemcsak nagy kitüntetés, de hatalmas felelősség is, ezek a fiatalok megállták a helyüket. És mert a népdal népdal az egész világon, külföldről is jöttek zenészek. A hangversenyen Sebestyén Márta a népzene érdekében végzett fél évszázados munkásságát ünnepelte. Kortalan, hihetetlen művészi vonzerejű – jelenség.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/5. számában jelent meg február 2-án.
