Kétségtelen, hogy Kevin Smith rendező fénykorát a kilencvenes évekre tehetjük. A Shop-stop első részével indult a diadalmenet, amely nagyjából a Jay és Néma Bob visszavág 2001-es bemutatójával ért véget. Azóta valami végérvényesen megváltozott. Pályája elején a rendező lelkesen építette az úgynevezett View Askew-univerzumot, benne visszatérő színészekkel és karakterekkel, de eredeti történetekkel. Erre volt jó példa a Shop-show és a Képtelen képregény, valamint személyes kedvencem, a Dogma. (Alan Rickman egyik legszórakoztatóbb alakításával!)
Már a Jay és Néma Bob visszavág is erősen metatörténetnek bizonyult, illetve a nosztalgiára épített, de ott még működött az egész, a film maga pedig annyira őrült lett, hogy nehéz volt nem szeretni. Azóta viszont a rendező inkább csak bukdácsol, készítsen épp a View Askew-univerzumon belüli, vagy attól független filmeket. Az eredeti ötleteket egy ideje a jól ismert karakterek nélkül igyekszik megvalósítani, egytől egyig kudarcosan. Legyen szó az Apja lányáról, az Agyarról vagy a Jóga mániáról, elsősorban negatív kritikákkal találkozhatunk – ha a film egyáltalán eljut hozzánk. Az elmúlt tizenöt évben nemigen volt olyan Kevin Smith-film, amit bemutattak volna a mozikban. A 2020-ban a filmszínházakba került Jay és Néma Bob Rebootot telibe kapta a koronavírus-járvány, végül a Corvinban vetítették párszor, de rendes forgalmazást nem kapott. A Shop-stop régen várt harmadik részének már egyedi vetítések sem jutottak, az interneten kölcsönözhetik ki az érdeklődők. A Google Play-en például a mostani mozijegyeknél jóval olcsóbb, ezer forintos áron.
Ha moziban látjuk, talán még keserűbb szájízzel távozunk, ugyanis a Smith-univerzum eddigi leghalványabb darabja ez. Nemcsak kifejezetten depresszív, de a minősége is csalódást keltő. Sokan így voltak a Jay és Néma Bob Reboottal is, mely gyakorlatilag a 2001-es film történetét írta újra. Csakhogy ezt fiatalítva, korszerűsítve, jobbára szórakoztató módon tette. Dicsértem is a filmet, mert tetszett, ahogy az alapanyaghoz, illetve a jól ismert figurákhoz nyúlt – ötletesen, szeretettel, kellő öniróniával. A Shop-stop 3. esetében épp ezek hiányoznak: az invenció, illetve a karakterek szeretete. Utóbbi kifejezetten fájdalmas, hiszen a felszínen minden ennek ellenkezőjét sugallja, és épp az is lenne a normális, hogy Smith legnagyobb sikerének szereplőit tartsa a leginkább becsben. Ehhez képest már a Shop-stop 3. elején kiderül, hogy a rendező esélyt sem adott kedvenceinek nemhogy a továbbiakat, de az elmúlt tizenhat évet illetően sem.
Emlékezetes, a Shop-stop 2. végén egyenesbe látszottak jönni a dolgok. Sikerült megvásárolni a legendás kisboltot, ráadásul az örök elégedetlenkedő Dante végre rátalált a tőle gyereket váró Beckyre (Rosario Dawson). Akár úgy is alakulhatott volna minden, mint Jay esetében, aki a néhány évvel ezelőtti rebootban rádöbbent apaságára, és – ha megkésve is, de – tényleg elkezdett apaként viselkedni. Kifejezetten szívmelengető volt a jelenet, amelyben Ben Affleck Holdenje mesélte, mennyi örömöt tud adni a kislánya a mindennapjaiban, és hogy voltaképpen ő tanul tőle. A Shop-stop 3. hősei viszont épp ott tartanak, mint a második rész elején, illetve mint a közel harminc évvel ezelőtti elsőben. Dante számára a film csúcspontja, amikor az autóban szeretkezik egyet három évtizeddel korábbi barátnőjével, Veronicával. Illetve, hogy sokadjára is lejátszódik a jól ismert összeveszünk-kibékülünk dinamika örök barátjával, az egykori videótékás Randallel.
A kilencvenes évek emblematikus vígjátéksorozata volt az önmeghatározása szerint a semmiről szóló Seinfeld. A népszerű humorista, Jerry Seinfeld és társai négy örök szinglit testesítettek meg, akik a kilencedik évad végére is pontosan ott tartottak, mint a legelején. Mondhatjuk, hogy megelőzték korukat, hiszen a korszellem mára jutott el odáig, hogy késő harmincasok is így éljenek, egyik napról a másikra. A kilencedik évad fináléja sokakban rossz szájízt hagyott, mert hőseink ahelyett, hogy megdicsőültek volna, végül egy évre börtönben kötöttek ki. Voltak viszont olyan értékelések, melyek szerint abszolút működött a lezárás, és az önző, egymás társaságát is nehezen viselő szereplők voltaképp megkapták méltó büntetésüket. Ha ezt nézzük, akár jogos lehetne mindaz, amit a Shop-stop 3.-ban látunk. Hőseink már az ötvenhez közelítenek, ám az elmúlt másfél évtizedben sem csináltak igazán semmit. Amikor aztán Randalt váratlanul leteríti egy szívroham, úgy dönt, hogy kezd valamit magával, és megrendezi élete filmjét. A metasztoriktól elszakadni nem tudó Smithnél ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag elkezdik leforgatni az 1994-es Shop-stopot, természetesen fekete-fehérben. Még arra az emlékezetes körülményre is utalnak egy poénnal, hogy csak éjszakánként tudtak forgatni, mert napközben dolgoztak ugyanabban az üzletben. Csakhogy itt, szemben a 2019-es reboottal, nem igazán működik a nosztalgiafaktor, mert semmiben sem sikerül aktualizálni azt. Egyszerűen csak egy az egyben újrajátsszák, felelevenítik a közkedvelt jeleneteket, bízva abban, hogy azok önmagukban is működni fognak.
Amikor Jerry Seinfeld műsorában, a Comedians in Cars Getting Coffee-ban vendégként szerepelt, akkor Louis C.K. rákérdezett, miért nem folytatták a Seinfeld sorozatot. A házigazda pedig úgy válaszolt: Louis C.K. sorozata tud fejlődni, azt érdemes tovább vinni. Az övé viszont négy egyedülálló emberről szólt, akik egy bizonyos fajta életet élnek. Ők pedig nem akarták megcsinálni Kramer ötvenedik születésnapját is. Kétségkívül szomorú volt elképzelni, hogy hőseink még akkor is ugyanitt tartsanak. Kevin Smith sajnos nem volt ennyire szemérmes. És hogy mit csinál Dante és Randal, ez a két egykor jópofa fiatal az ötvenhez közelítve? Ki nem találják: ugyanúgy a Star Warsról vitatkoznak, miközben a legnagyobb bajuk, hogy ki kell szolgálniuk az undok vevőket. Ráadásul még Jay és Néma Bob is a bolt mögött lógnak! (De két évtized sem volt elég számukra, hogy megjegyezzék a neveiket.) Csatlakozik hozzájuk a második rész freakje, Elias, aki már tényleg önmaga paródiája lesz, gyakorlatilag harmincas évei vége felé épp annyira értelmezhetetlen hülyegyerek, mint a másodikban volt.
Kevin Smith filmjein eddig mindig lehetett jókat nevetni, akár a karakterekkel együtt, akár épp rajtuk. Még a Shop-stop második része is tele volt jó poénokkal, szórakoztató popkulturális utalásokkal. Vegyük csak a rövid szemléltetést, miről is szól A Gyűrűk Ura három része! A Shop-stop 3. viszont sajnos eljutott oda, hogy már csak kínosan húzzuk a szánkat, és hitetlenkedve figyeljük, hogy valóban ennyit szántak ezeknek az embereknek. Tényleg évtizedek után is itt tartanak? Tényleg nem képesek az életben végre egy kis boldogságot magukénak tudni? Az új filmben talán az egyetlen igazán jó a stílusos intró, amelyben végighallgathatjuk a My Chemical Romance Welcome to the Black Parade című számát. A többi viszont felejthető szégyentelenkedés. Mire elérünk a stáblistáig, megkönnyebbülten ismerjük fel, hogy ezt talán már tényleg lehetetlen folytatni. Készül viszont az 1995-ös Shop-Show következő része, a Twilight Of The Mallrats, így igazán nem lehetünk nyugodtak.
Shop-stop 3., 100 perc, amerikai film
