Franciaországban, egy Chambord melletti birtokon áll egy 210 éves tölgyfa. Méltóságteljes matuzsálem, ami kora ellenére mit sem vesztett erejéből. Nem véletlen, hogy az európai kultúrában életfaként is emlegetik a tölgyet, ami a kitartás, a hosszú élet és a bölcsesség szimbóluma is. Leginkább kis közösségekben vagy magányosan érzi a legjobban magát, mégis egész univerzumot foglal magában. Mókusok, mezei egerek, szajkók, gyöngybaglyok, gyurgyalagok, borzok, nutriák, szarvasok, őzek, vaddisznók otthona és élelmének forrása a fent említett francia tölgy is.
Ez a mikrouniverzum a főszereplője Laurent Charbonnier és Michel Seydoux természetfilmjének, mely szembemenve a mai akciódús, David Attenborough-tól megszokott ábrázolással narrátor nélkül mutatja be a tölgy és környezete életét. Egércsalád szuszog egymás hegyén-hátán, szajkók incselkednek egymással, vaddisznó vakarja oldalát a tölgy kérgében, makkzsizsikek szerelmeskednek. Látszólag nem történik semmi különös, mégis van valami nyugalmat árasztó derű ezekben a pillanatokban.
A négy évszakkal együtt követhetjük végig ennek a vibráló, zümmögő világnak a működését: pont úgy, mint az aprócska furcsa bogár, a makkzsizsik vagy tölgymakkormányos életciklusát: a nőstények a makkokba rakják le petéiket, itt fejlődnek ki a lárvák, akik kirágják magukat és végül a talajban bábozódnak be, átváltoznak bogárrá, párosodnak, újra petét raknak, majd élettelenül hullanak alá.
„Ökoszisztémaként az erdő finoman ki van egyensúlyozva. Minden lénynek megvan benne a maga élettere, szerepe, amely hozzájárul más lények jóllétéhez. Gyakran így vagy ehhez hasonlóan írják le a természetet, de ez a kép sajnos hamis. Odakint a fák alatt ugyanis az erősebb törvénye van érvényben. Minden faj a túlélésre törekszik, és elveszi a többitől azt, amire szüksége van. Alapvetően senki sincs tekintettel a másikra, és a nagy összeomlás csakis azért kerülhető el, mert a túlkapások ellen védekező mechanizmusok lépnek működésbe. Az egyik legvégső fék a saját genetika: aki túl mohó és túl sokat vesz el anélkül, hogy adna, az önmagát fosztja meg saját élete alapjától, és kihal. Ezért fejlesztett ki a legtöbb faj egy veleszületett viselkedésformát, amely védi az erdőt a rablógazdálkodástól. Egy mintaszerű példa: a szajkó, amely a tölgy és a bükk makkjával táplálkozik ugyan, azonban az elfogyasztott mag többszörösét elássa. Így gondoskodik arról, hogy a fák még jobban is tudnak szaporodni, mint nélküle” – írja Peter Wohlleben A fák titkos élete című könyvében. És épp erre az összefüggésre akar rávilágítani A tölgy is.
Ahogy Laurent Charbonnier és Michel Seydoux egymást felfaló állatokat sem vettek kamerára, úgy az egyre nagyobb károkat okozó erdőirtásokkal és az élőhelyek pusztulásával sem szembesítik a nézőt. A tölgy inkább költői tisztelgés a biológiai sokféleség előtt, líraisága miatt sokkal erőteljesebben hívja fel a figyelmet a természet törékenységére, és arra, hogy az erdő nem csak fák tömege, hanem egy ökoszisztéma, melyben minden egyes élőlény egymástól függ.
„Hatalmas erővel zajlik a természetpusztítás”
Tizenkét éve, amióta az Orbán-kormány van hatalmon, a teljes természetvédelmet szinte lenullázták – mondta lapunknak Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország szakértője.
A magyarországi forgalmazó, a Mozinet épp ezért minden eladott jegy után 100 forinttal támogatja az Erdőmentők Alapítványt, melynek célja, hogy a következő időszakban mintegy 15 ezer tölgyfát ültessenek országszerte.
A tölgy – Az erdő szíve (2022). Francia természetfilm, 80 perc. Rendezte: Laurent Charbonnier és Michel Seydoux
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/48. számában jelent meg november 25-én.
