Nem kérdés, hogy Szűcs Dóra filmjei valami nagyon egyedit képviselnek a magyar piacon belül. Mind a legutóbbi Patthelyzet, mind a mostani Az almafa virága szokatlan próbálkozás. Ritkán készül nálunk feszült bankrablós thriller, hát még több idősíkon mozgó, vietnami-magyar szerelmi történet. A kreativitásért tehát lehet dicsérni az alkotót. Bajban is lennénk, ha össze kellene valamiként kötnünk ezeket a munkákat.
Hiába viszont az ötletesség, ez még sajnos nem garantálja, hogy egy film élvezhető legyen. Főleg, ha az alkotó kizárólag az alapsztori megtalálásába fektet energiát. A történetvezetés sajnos mindkét esetben bővelkedik a klisés helyzetekben, sablonos megoldásokban. A karakterekkel szintén lehetetlen együtt menni, annyira papírízűek. A Patthelyzet szereplői mintha csak egy bankrablós viccből, esetleg a Barátok köztből léptek volna elő. (Szabó Erika szerepeltetése külön erősítette ezt az érzést.) Az almafa virága pedig filléres lányregényből is születhetett volna. Nehéz úgy szurkolni az elszakítani kívánt szerelmeseknek, hogy egyáltalán nem tudunk hinni a létezésükben. Olyan ez a film, mintha a Liza, a rókatündérből kispóroltak volna mindenféle bájt, és valós alapokra épülő filmként igyekeztek volna eladni. Pedig valamiféle alternatív Budapestként gyönyörű sztori kerekedhetne Szűcs Dóra filmjéből is, csak meg kellene szórni sokkal több varázslattal, szerethetőséggel. Sajnos ehelyett a mágiát a színekkel való szemérmetlen játékra, továbbá a mesebelinek tűnő múltbeli helyszínekre korlátozzák. Habár a film a kommunista időszak Agrártudományi Egyetemére ugrik vissza, egészen olyan, mintha valami gazdag nyugati intézményben járnánk. Ami legalább még jobban segíti az eltávolodást a valóságtól.
A történet szerint Magyarországra érkezik Song Ha (Nari Nguyen), hogy édesapja hamvait a Dunába szórja, teljesítve az elhunyt utolsó kívánságát. A férfi ugyanis nagyon szeretett volna eljutni a folyóhoz, de sajnos ez már csak a magyar fővárosba életében először utazó lányának sikerült. Annak a lánynak, aki váratlanul tökéletesen beszél magyarul, miközben a film későbbi pontján visszautazik Vietnamba, és ott nagyanyjával sem magyarul társalog. Akad viszont a filmben olyan idős asszony, aki ugyan Magyarországon élte le az életét, és fiatalon tökéletesen beszélte is a nyelvet, de idős korában mégis csak döcögve sikerül. A színészválasztás tehát nem tökéletes, de persze nem is lehetett egyszerű a feladat.
A vietnami-magyar barátságról szóló szép történeteket is hirtelen más fénytörésben látjuk, ha szembesülünk Az almafa virága sztorijával. Itt ugyanis a hetvenes évek agráregyeteme valamiféle fasiszta intézményként tűnik fel, amelyben folyamatosan a vietnami diákok nyomában vannak. De olyannyira, hogy a társalgóban is gyorsan külön asztalhoz kell ugraniuk, ha felbukkan az elképesztő szerencséjükről minduntalan őket oktató vietnami felügyelő. Romantikus kapcsolatot még inkább tilos kialakítaniuk magyar diákkal, a felügyelő pedig ezt nem fél a legdrákóibb szigorral ellenőrizni. Nézni sem szabad már talán a másikra? – kérdezik egy ponton viccelődve, miközben a film nagyjából tényleg ezt sugallja. Ennek ellenére mégis életre szóló szerelmek köttetnek a diákok között. Tibor (Sütő András) és Thien Nga (Dzhuliya Lam) sajnos nem ilyen szerencsések, tragikus módon elszakítják őket egymástól. Közel ötven évvel később már az unoka, Song Ha igyekszik feltárni a múltat. Segíti ebben a Dunánál váratlanul belebotló Viktor (Koltai-Nagy Balázs), aki láthatóan éjjel-nappal ráér, és akivel természetesen újrajátsszák az egykorvolt szerelmi dilemmákat. A filmnek már az elején egyértelmű lesz, hogy nem zárulhat másként, csakis happy enddel.
Az almafa virágával talán a legnagyobb gond a komolyan vehetetlen szirupossága. A szereplők olcsó tinirománcokból ugrottak elő, sablontípusokat testesítenek meg. Viktor például annyira gáláns hősszerelmes, hogy még a kávézóban is ugrik a lány székéhez, hogy azt kicsit hátrébb húzza, amikor Song Ha leül. Talán még a kabátját is ledobná az aszfaltra, ha valami kikerülhetetlen pocsolyával találnák szembe magukat. Ehhez képest máskor meg simán lemulánozza viccből, hogy a lány viccesen tiltakozzon: hiszen Mulan kínai! A múltbeli szerelmespár történetét is inkább pozicionálnánk a Roxfortba, mint az Agrártudományi Egyetemre. Sajnos a körülmények közel sem ideálisak, így egy teátrális árulásjelenet után minden elromlik. És bár Tibor fut a vietnami vonat után, majdnem utol is éri, de végül kudarcot vall. Semmi gond, nem sokra rá ő is felszáll egyre, és úgy utazik el a távoli országba, mintha csak Ceglédre menne. A szereplők ezt követően ötven évig vad pletykákat hallanak arról, mi is lett a fiúval. Song Ha és Viktor nyomozása kell ahhoz, hogy fény derüljön mindenre.
Nemcsak a különböző idősíkok fiataljai lobbannak lángra egymás iránt, de a végtelenül irracionális történet is beleszeret önmagába. Nemhogy nem próbálja már meggyőzni az egyre szkeptikusabb nézőt, de adottnak veszi, hogy nem is lehet mást tenni, csak gyönyörködni az egészben. Az almafa virága után így egy kicsivel kevesebb kedvünk lesz szerelmesnek lenni, almás süteményt enni és múltbeli fontos emberek után kutakodni. Háborogni viszont sajnos igen. Hiszen amikor fontos alkotók minőséginek ígérkező munkái nem kapnak pénzt, akkor Az almafa virágának ítélt több mint 300 milliós támogatást nem igazán lehet hová tenni.
Az almafa virága, magyar-vietnami romantikus dráma, 110 perc. Február 16-tól a mozikban.
