Az idén januárban elhunyt Georges Banu román származású francia kritikus a Színházunk, a Cseresznyéskert című esszéjében a halálra ítélt és kivágott gyümölcsöst a művészszínház metaforájaként értelmezi. Hasonló módon közelítette meg az orosz drámaíró legutolsó művét Tarnóczi Jakab rendező és Kálmán Eszter díszlettervező is: a Katona lecsupaszított, kibelezett nagyszínpada adja a színház legújabb bemutatójának hátterét. Az elmúlt években nehéz helyzetbe került intézmény így voltaképpen saját sorsát is megjeleníti az előadásban, amely nem mellesleg pont azért jöhetett létre, mert az eredetileg tervezett bemutatót, Az istenek alkonyát le kellett fújni. A Wagner-mű átiratának színpadra állítása meghaladta a Katona lehetőségeit.
„Hagyjuk már a színházat. Nem színházba kéne járniuk az embereknek, hanem kicsit önmagukba nézni, hogy milyen szürke az életük, mennyi felesleges dolgot beszélnek össze. Ne a színházon, hanem magatokon nevessetek” – mondja Ónodi Eszter Ljubaként. Az elárverezésre váró liget a Katona előadásában így túlmutat a színházi hasonlaton, az üres térben a cseresznyéskertet mindenki a saját életében lévő veszteségekkel azonosíthatja. Mulandóság és elveszett illúziók, a változással szembeni értelmetlen harc és a búcsú keserű fájdalma, a múlt és a jövő összeütközése, egy korszak lezárulta – Csehov sablonosnak tűnő története a mindenkori ember tehetetlenségét, az idővel való ádáz küzdelmét mutatja be.
Tarnóczi Jakab rendezése erősen indul, Lars von Trier Dogville című filmjének fullasztó hangulatát idézi a tér, a színészek jelenléte és megszólalásaik is, de a kezdeti koncentrált figyelem hamar alábbhagy. Ha a francia kritikus által felvetett probléma irányából nézzük, nem biztos, hogy a kötelezően letolt nadrág és az erőltetett technoparti hozza vissza az életbe a haldokló művészszínházat.
A karakterek kiforratlanok maradnak, a szereplők közül sokan hamissá válnak: Ónodi Eszter Ljuba szerepében nem egy racionalitás teljes hiányával küzdő úrinő, inkább egy mosónőből lett újgazdag asszony, akinek kevés köze van Csehov világához. Tasnádi Bence épp annyira nem találja Petya figuráját, mint a harmincas évei közepén járó egyetemista önmagát a világban; Várja pedig a túlzott indulatosság és érzékenység között hullámzik Pálmai Anna megformálásában. A főbb szereplők közt két erős jelenlét van: Rujder Vivien Ányája nem egy sérülékeny, kiszolgáltatott teremtés, értetlen kamasz, hanem erős, a kihívásokkal bátran megküzdő mai lány. Vizi Dávid a kertet megvásárló Jermolájként pedig hatásosan és őszintén építi fel a parasztfiúból lett pénzember karakterének színeváltozását.
Az előadás legerősebb pillanata, amikor a Katona egykori alapító tagja, Udvaros Dorottya egy rövid pillanatra feltűnik: eltévedt lélekként bolyong, amikor belebotlik Ljubáék társaságába. Éneke, gesztusai, nevetése sokáig elkíséri a nézőt. Szacsvay László alakítja – bár kevés szövege van, jelenléte annál figyelemreméltóbb – Firszet, az öreg szolgát, a múlt egy itt maradt darabkáját, akit az utolsó jelenetben – a közönséggel együtt – ottfelejtenek a színház tereiben.
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert. Morcsányi Géza fordítása alapján. Rendező: Tarnóczi Jakab. Katona József Színház.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/17. számában jelent meg április 27-én.
