Húsz év börtön után hajléktalanság – Dokumentumfilm készült egykori riportalanyunkról

Húsz év börtön után hajléktalanság – Dokumentumfilm készült egykori riportalanyunkról

Vilmos és az állatai (Fotó: Grimm Balázs/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Verzió Filmfesztiválon mutatják be az Ezt levezekelni nem lehet című dokumentumfilmet, ami egykori riportalanyunk, a húsz év börtön után szabadulva hajléktalanná lett, majd onnan felkapaszkodó Vilmos életéről készült.

Ismerős lehet olvasóinknak egy hamarosan moziba kerülő dokumentumfilm beharangozója, az abban szereplő férfi: „Emberölés miatt Vilmos 2005-ben, 20 év után szabadul a börtönből. Továbbra sem képes felidézni, mi vezette a gyilkosságra, tette mégis súlyos teherként nehezedik rá a mindennapokban. Szabadulását követően évekig hajléktalanként élt, majd Budapest külvárosában sikerült lakhatáshoz jutnia, ahol családjaként szeretett háziállataival osztja meg hajlékát. Hétköznapjait különböző fizikai betegségek nehezítik. A film azután követi életének alakulását, miután Vilmost gyomorrákkal diagnosztizálják. Ekkor dönti el ugyanis, hogy elfogadja szociális munkások segítségét, és szembenéz a múlt tragikus eseményeivel.”

Vilmossal 2019-ben találkoztunk, a róla készült portré „Ezt levezekelni nem lehet! Emberéletet megfizetni nem lehet” címmel jelent meg. Riportunkban többek közt ezt írtuk: „...megölt egy rendőrt 19 évesen, életfogytot kapott, jó magaviselet miatt 20 év után szabadult, letette az italt, felküzdötte magát a hajléktalanságból, most pedig súlyos betegségekkel küzd. Ő Vilmos, aki – ha van bűnbocsánat – talán mára példakép lett. Azoknak legalábbis, akik a botlásuk után, a társadalom legmélyéről próbálnak visszatérni a világba, mindenképpen.”

A film készüléséről nem tudott a szerkesztőségünk. Akkor értesültünk róla, amikor idén tavasszal a rendező, Halász László megkeresett bennünket. Az egyeztetéskor azt is megkérdezte, engedélyezzük-e, hogy riportunk címét felhasználja a filmhez. Örömmel mondtunk igent. A héten érkezett a hír, hogy a film elkészült és bekerült a Verzió Filmfesztiválra (teljes nevén: Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál). Ezen összesen 35 ország 64 filmjét nézhetik meg az érdeklődők november 9. és 14. között személyesen a mozikban, majd november 15-től egy hétig online. A fesztiválon bemutatott dokumentumfilmek aktuális emberi jogi témákat dolgoznak fel, mint az emberiség környezetre gyakorolt hatása, a testi-lelki traumákkal való megküzdés útjai, újságírók, tinédzserek, aktivisták történetei a hatalommal, becsontosodott rendszerekkel való küzdelemről vagy a fiatalok elszánt harca a jobb jövőért. 

Halász László operatőr és dokumentumfilm-rendező. 2012 óta a Zöld Pók Alapítvány tagjaként részt vett számos videóprojekt elkészítésében civil szervezetek számára. Munkáiban a társadalom szélére sodródott csoportok és egyének történetére összpontosít. Operatőrként Bihari László Nem szegényeknek való vidék és Haragonics Sára Szia Sári! című filmjeiben dolgozott, valamint videóklipeket készített a Várkonyi Csibészek nevű zenei formációnak. Az Ezt levezekelni nem lehet az első rendezése.

Riportunk és a film utóbbi egyik katarktikus jelenetében kapcsolódik össze, amikor Vilmos a róla készült cikk részletét olvassa fel. A Budapest széli hobbitelkes részen, egy – szívességből rendelkezésére bocsátott – nyaralóban élő Vilmosnak egyébként küldtünk egy példányt a lapszámból, de nem kapta meg, mert a postás nem találta meg a címét. Végül az írás létrejöttében segítséget adó Van Esély Alapítvány révén jutott az újsághoz.

Mint azt a Magyar Hangnak Halász László elmondta, magánemberként találkozott először Vilmossal: egy környéken laktak. Nyitott, közvetlen embernek ismerte meg, sokat beszélgettek, amiből az lett, hogy László fotózni kezdte Vilmos életét. Véletlen egybeeséssel ekkor jött a képbe a Van Esély Alapítvány. Vilmos az alapítvány jóvoltából féléves programban vett részt, melynek részeként egy szociális munkással közösen dolgozott. A Van Esély adománygyűjtést is szervezett, a befolyt összegből Vilmos szerszámokat tudott venni ahhoz, hogy dolgozni kezdhessen. Talált is munkát. László és a Zöld Pók Alapítvány fotós és videós anyagokat is készített róla, végül ebből adódott a dokumentumfilm ötlete. 

A 42 perc hosszúságú filmet Halász László operatőrként és rendezőként is jegyzi. Mint elmondta, az alkotás minimális költségvetésből tudott elkészülni. Az Ezt levezekelni nem lehet a fesztivál Diák- és elsőfilmes kategóriájában küzd a fődíjért. A filmet első alkalommal november 12-én, pénteken 16 órakor, a Művész Moziban (Budapest, Teréz krt. 30.) lehet megtekinteni.