Kilencvennégy éves korában meghalt Roboz Ágnes koreográfus, címzetes egyetemi tanár – közölte a Magyar Táncművészek Szövetsége az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az utolsó nagy mesterek egyikéről volt szó, aki a legnagyobbakkal, többek közt Jiri Kyliánnal, Gret Paluccával és Hans van Manennel is együtt dolgozott. Magyarországon minden jelentősebb táncművész Roboz Ágnes tanítványa volt.
A koreográfus 1926. június 18-án született, táncművészetet pedig a Troyanoff Balett Akadémián tanult 1938 és 1944 között. A Fővárosi Operettszínház vezető koreográfusaként dolgozott 1950 és 1956 között, az 1950-ben létrejövő Állami Balett Intézetnek pedig alapító tanára, a karaktertánc munkaközösség vezetője. Színpadon és filmekben egyaránt koreografált, részt vett például a Szeressétek Ódor Emíliát, A kőszívű ember fiai és az Egri csillagok készítésében.
Tizennégy évig volt a kölni tánctanfolyam tanára, dolgozott és oktatott Londonban, Drezdában, Amszterdamban és Rotterdamban is. Megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet, a Pro Cultura Hungarica díjat, a Magyar Táncművészek Szövetsége Életműdíját, 2008-ban pedig érdemes művész lett.