
Blaskó Balázs igazgató az önkormányzattal egyeztetve úgy döntött, november 12-ig zárva tart az egri Gárdonyi Géza Színház, mivel három koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az intézményben.
A döntés a főépület mellett a Trinitárius utcai Műhelyházra és a Törvényház utcai tánc próbateremre is vonatkozik. A napokban fertőtlenítik az épületeket, a kontaktszemélyek pedig már igazgatói utasításra karanténba vonultak. Múlt héten a társulat egyik színésze, Kelemen Csaba a vírusfertőzésben vesztette életét. A művész 65 éves volt.
Nemrég új igazgatót választottak a teátrum élére, mivel a második ciklusát töltő Blaskó Balázs megbízatása 2021. január végén lejár. A polgármester, Mirkóczki Ádám precedensértékű döntése értelmében az új igazgató, Szőcs Artur lett. A színházigazgató-választás ügyében később a törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett az egri közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciója.