Hosszú Katinka: Lehet, hogy nem úsznék már, ha nem jött volna Amerika

Hosszú Katinka: Lehet, hogy nem úsznék már, ha nem jött volna Amerika

Hosszú Katinka és párja, Gelencsér Máté az Uránia előtt (fotó: Lakner Dávid)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Régen készült már olyan jelentősen támogatott dokumentumfilm, mint a Katinka. (Lánykori nevén Iron Lady.) Annyira régen, hogy most nem is igen jut eszünkbe a műfajból hasonló produkció, amire a Nemzeti Filmintézet (korábban Filmalap) 560 millió forintot adott volna. Így kifejezetten rendkívüli filmet lehetett volna összerakni. Hogy ez sikerült-e vagy sem, arról későbbi kritikánkban írunk még. Az viszont biztos, hogy másoknak sokkal kevésbé volt meg erre a lehetőségük, már ami az anyagiakat illeti. A 24.hu írta meg 2020-ban, hogy a megelőző kilenc évben huszonegy dokumentumfilm kapott összesen 534 milliós támogatást, tehát kevesebbet, mint Pálinkás Norbert filmje egymaga. Ráadásul a huszonegyben olyan nagyszerű alkotások is voltak, mint Zurbó Dorottyától a díjnyertes Könnyű leckék, amire 27,5 milliót ítéltek meg. Adódott hát, hogy a hétfői vetítés utáni sajtótájékoztatón arról kérdezzük Káel Csaba filmügyi kormánybiztost, illetve Lajos Tamás producert, nem érzik-e ezt a helyzetet aránytalannak.

Kettejük válaszából kiderült, kérdésünket úgy értelmezték, mintha kizárólag a Katinka produkciótól sajnálnánk a forintokat, és nem a többi filmre szánt forrásokat kevesellnénk, azokkal összevetve tartanánk aránytalannak a rendkívüli támogatást. – Azt a szemléletet, amin a világ már régen túl van, de mint a kérdésből kiderül, mi még nem, meg kellene már haladni. Be kell fejezni azt, hogy a dokumentumfilm az olcsó film szinonimája – hallhattuk Lajos Tamástól, miközben, mint fentebb is írtuk, a dokumentumfilm épp azért volt ennek a szinonimája az elmúlt tíz évben, mert ennyi támogatás jutott azokra. – Ha megnézzük a streaming-szolgáltatók kínálatát, pontosan látszik, hogy jelentős költségvetéssel, jelentős energia-ráfordítással dolgoznak, ez igenis része a dokumentumfilm-készítésnek. Ezt nagyon helyesen ismerték most fel, és nem azért, mert mi voltunk ennek a kedvezményezettjei. Ahogy azóta is jó pár olyan döntés született, amikor jelentős költségvetésű dokumentumfilmet támogattak, ez egy nagyon helyes irány – folytatta Lajos Tamás.

A megjegyzése, hogy nem miattuk ítéltek meg ekkora összeget, azért is volt lényeges, mert az utóbbi években a Színművészeti Egyetem kuratóriumában is helyet foglaló producer filmjeit bőkezűen támogatták. Sőt, egyenesen a szintén hozzá tartozó Post Mortemet neveztük Oscar-díjra, bár nem nagyon akadt példa az elmúlt időszakban arra, hogy horrorfilm jó eséllyel indult volna. A Post Mortemet ráadásul eleve a moziforgalmazás előtt nevezték, a nézettség és a kritikai visszhang pedig nem igazolta vissza, hogy ez jó döntés lett volna. Hogy a Katinka produkció esetében beszélhetünk-e majd megtérülésről, más kérdés. A Forbes kérdezett rá, milyen első hétvégés eredményt tekintenének sikernek vagy kudarcnak, mire Káel Csaba arról beszélt, „magyar filmgyártásban ez az első hétvégés box office még nincs porondon, amerikaiak űzik ezt a sportágat”. Szerinte elég bajban lennénk, ha tíz évre visszanéznénk, mire költöttünk pénzt és mekkora nézőszám jött össze végül. Nekik egyelőre más a szisztémájuk, „az elvárás annyi, hogy minél többen nézzék meg a filmet, de nincs számokban lefektetve, mennyien.” Ha úgy vesszük, ezt végül is könnyű teljesíteni: minden egyes újabb nézővel még többen fogják megnézni.

Lapunk aránytalan támogatáseloszlásra vonatkozó kérdésére Káel azt válaszolta, ilyen logika alapján egyenlően kellene elosztani minden produkcióra a bekerülési költséget. Úgy látja, sokat változott a dokumentumfilmezéshez való hozzáállás az elmúlt években. A döntőbizottság azért támogatta ilyen nagy összeggel Pálinkás Norbert filmjét, mert a forgatókönyv alapján számukra egyértelmű volt, hogy itt egy sportolói sors teljesen új típusú megközelítésével van dolguk. Továbbá tudták, hogy Katinka olyan népszerű és ismert világszerte, hogy nemzetközi filmekkel kell felvenniük a versenyt, ezt tűzték ki célul.

Ha már nemzetközi közegről van szó, hát az a filmből is egyértelműen kiderül, hogy a rendkívüli eredményekhez kellett az amerikai szemlélettel való találkozás, az ottani újrakezdés esélye. Jellemző, hogy mikor visszatért, a televíziós közvetítést még mindig azzal indították: Hosszú Katinka kicsit beragadt az elejére, ahogy szokta. Majd a fantasztikus eredményét látva jött persze a döbbenet és ováció. Így az úszónőnél rákérdeztünk arra is, hogy érzi, az amerikai közeg nélkül elért-e volna hasonló eredményeket, folytatta-e volna egyáltalán az úszást. – Erre megint időgéppel tudnék válaszolni, mert nem tudom, mi lett volna. Lehet, hogy nem úsznék már, mentem volna helyette egyetemre. Lehet, hogy jobban kerestem volna a helyem Magyarországon – válaszolta kérdésünkre az úszónő. Amiben nagyon jót tett számára az amerikai közeg, hogy rengeteg önbizalmat kapott. Sok úszótársa olyan önbizalommal állt mellé versenyezni, hogy tényleg azt hitte, tudnak gyorsan úszni, aztán mégsem. – Rájöttem, hogy ha nekem ekkora önbizalmam van, még jobb eredményeket tudnék elérni. Ebben nagyon sokat adott nekem az amerikai közeg – válaszolta az úszónő.

Nem mondhatni, hogy a többnyire kormánypárti sajtótól érkező kollégák túlzottan izzasztó kérdéseket tettek volna fel. A kedvencünk egyértelműen az volt, hogy akkor ki is Katinka példaképe, mert hogy ez nem hangzott el a filmben. A közönség soraiból érkezett rögtön a válasz: hogyne hangzott volna el, Egerszegi Krisztináról van szó. Mire az újabb kérdés, mikor is lesz Katinka és párja, Gelencsér Máté esküvője, merthogy már elmúlt április. Csakhogy a film végén az szerepelt: 2022 áprilisában a közelgő esküvőjüket tervezik. Pálinkás Norbert rendező ironikusan meg is jegyezte, hogy adnak majd még egy kópiát, ha szükséges.

Megint másik kormánypárti kolléga azt kérdezte, valóban igazán maximalistának érezték-e az alkotók Hosszú Katinkát. Miközben ehhez még film sem kell, egyszeri újságolvasó is tisztában lehet vele, hogy igen, Hosszú Katinka leginkább a maximalizmusának köszönhetően tart ott, ahol. Megint más arról beszélt, hogy a fiatalok számára példakép lehet az úszónő, hogy ne a bandázást meg a drogozást válasszák, és terveznek-e iskolai vetítéseket? Terveznek valóban, bár tartunk tőle, hogy ettől még a fiatalok továbbra is fognak bandázni húsz meg száz év múlva is.

Felmerült aztán az is, hogy a korábbi férj és kíméletlen edző, Shane Tusup miért csak archív felvételeken szerepel a filmben. Az alkotók erre sem válaszoltak rendesen („Shane rendkívül nagyvonalúan hozzájárult az archív felvételek használatához”), Katinka adta meg az egyenes választ: többször is megkeresték Tusupot, de ő nem kívánt a kamerák elé állni.

Az úszónő most egyébként kiegyensúlyozottabbnak érzi magát, nem gondolja, hogy mindenáron az aranyéremre kell mennie, és a budapesti világbajnokságon még mindenképpen ott lesz. Azt nem tudja, mikor hagy fel az úszással, de már el tudja képzelni, hogy így tegyen. Száz érmet tűzött ki célként maga elé, ehhez már csak négy hiányzik, így azt reméli, minél többet sikerül majd szereznie.

– Nem gondoltam volna, hogy 33 éves koromban is még bajnokságra fogok készülni, hálás vagyok, hogy ezeket a pillanatokat még átélhetem. Azon leszek, hogy szerezzek érmet, aztán meglátjuk – mondta az úszónő. A filmben is hangsúlyos volt ez a változás, hogy a korábbi hatalmas sikerek, világrekordok után a negyedik és ötödik helyeket csalódásként élte meg, de a szélesebb közönség is így interpretálta a helyezéseket. (A nagyközönség hullámzó reakcióira nem igazán reflektálnak a filmben.) Miközben erőn felül teljesített így is, rendkívül keményen hajtotta magát évekig, már-már robotként tekintettek rá, akiből a minél emberfelettibb teljesítményt kell kihozni. És hogy miként hathat mindez valakire, aki most vinné úszni a gyerekét? – Ha van olyan szülő, aki azt szeretné, hogy ne legyen élsportoló a gyereke, az is elviheti a filmre, és az is, aki szeretné, hogy az legyen – válaszolta Hosszú Katinka.

Rendkívüli mennyiségű és minőségű munkát végzett el Rió és a budapesti világbajnokság előtt, utólag már nem is biztos benne, hogy ez mind kellett, de akkor nagyon is biztosra vette. Persze, korábban rendkívüli módon hajtotta volt férje, Shane Tusup is, akihez talán a film egyik legerősebb mondata kötődik. Eszerint Hosszú Katinka, aki egyébként sem állt mindig igazán jól önbizalom terén, egyre inkább kételkedett saját nőiességében, és ezt felvetette férjének is, akitől azt a választ kapta: „nem nő vagy, hanem sportoló.” Ami után valahogy nem lepődhetünk meg a szakításon és azon sem, hogy most érzi igazán boldognak magát az úszónő, amikor már nem kell hasonló elvárásokkal szembesülnie még attól is, aki a legközelebb áll hozzá.