Kinek az oldalán áll a Nyugaton egykor hősként fogadott Viktor?

Vannak ezek a vaskos közhelyek a csehekről, amelyek majdnem olyan tartósak, mint a sörhabjuk. Hogy a csehek nem háborúznak, meg hogy milyen ironikusak, és úgy egyáltalán, ők a kelet-közép-európai, komlóban áztatott zen-nyugalom kivételes példái. Sajnos keveset tudok a csehekről, de az biztos, hogy az Eszmélet című, az HBO-n futó sorozat alapján feltétlen elmondható: tudják, mikor nem kell ironizálni, és azt is, mennyire felesleges időnként az a pátosz, amely, mondjuk, a lengyelek vagy éppen a magyarok történelemhez való viszonyát áthatja.

Az Eszmélet ritka példája annak, amikor a Nyugatról importált szakmai fegyelmezettség és profizmus mellett csalhatatlanul magunkénak érezzük a végterméket, nincs az a kínos, viszkető mellékhatás, hogy amit látunk, csupán előre gyártott klisék igyekvő másolása, és a régiónkra jellemző filmes sajátosságok ez esetben nem a rosszul összetákolt párbeszédekben vagy az esetlen színészvezetésben érhetők tetten.

A sorozatot a szerencsésebb történelmi fejlődésű országok nézői is gond nélkül érthetik és élvezhetik. A műfaj kémfilmbe oltott thriller, amelyet olyan magától értetődően és gazdagon ölel körbe az erkölcsi-történelmi tanulságok finomra pácolt elegye, mint a sörkorcsolyák királynője, a hermelin esetében a hagymarakás a fűszeres sajtot.

A disszidens Skala házaspár 1977 óta Londonban él, a férj, Viktor politikai elemző, akit Prágában szoros megfigyelés alatt tartott az állambiztonsági hivatal, az StB. Felesége, Marie hegedűművész, akinek apja szintén a rendszer ellenségei közé tartozott. Az ő lakásán találkozik a férfival, aki apjához hasonlóan az ellenzék legendás ’77-es chartája körül sertepertél. Rövid románcot követően Viktor ráveszi a fiatal nőt, hogy együtt lépjenek meg az egyre fullasztóbbá váló országból. Bár a határon lebuknak, és rájuk is lőnek, a kalandos szökés sikerül, Viktort pedig hősként fogadják Nyugaton.

Telnek az évek. 1989 egyik őszi napján Viktor levelet kap a volt barátnőjétől, aki még mindig Prágában él. Marie is hírt kap otthonról, nővére lánya nemsokára megszül. Bár először Viktor hallani sem akar a hazaútról, váratlanul meggondolja magát, és a házaspár visszatér a politikailag egyre forrongóbb időket élő cseh fővárosba. Kölcsönlakás várja őket, meg Viktort egy szappantartóba csempészett titkos üzenet, amit még a repülőtér mosdójában kap kézhez. Nem sokáig örülhetnek a viszontlátásnak, egyik este ugyanis elgázolja őket egy autó. Marie egy kórházban ébred, míg Viktor teljesen eltűnik.

Illetlenség lenne a történet további fordulatairól mesélni, pedig akad bőven. Sorra tűnnek fel különös és veszélyes figurák, kezdve Vlach ezredestől a laza, de a romlott viszonyokhoz mérten egészen becsületes fiatal kollégáján át a félig cseh, félig angol Geraldig, aki látszólag Marie-nak próbál segíteni, miközben nagyon is határozott cél vezérli. Ez a cél pedig nem más – és lényegében e körül forog a sorozat –, mint hogy kiderüljön, ki tartja fogva Viktort, és egyáltalán, kinek az oldalán állhat ez a látszólag könnyed és sármos, ám bizonyos szempontból nyugtalanítóan zárkózott férfi. És persze az oroszok is játékban vannak, mint mindig, közben pedig formálódik a nagy civil tüntetés, amely majd a prágai bársonyos forradalom nyitányaként kerül be a történelemkönyvekbe.

Az Eszmélet anakronisztikus sorozat. Átsüt rajta, hogy az alkotók nem félnek úgy nyúlni a témához, hogy a mostani tudásuk-tudásunk (vagy sejtéseink) alapján foglaljanak állást. Az Eszméletből ugyanis hiányzik minden pátosz. Hiába esik szét éppen a rendszer, ez csak nagyon kevés szereplőt tölt el maradéktalan lelkesedéssel. Félelem, számító várakozás annál több akad.

A mellékszereplők sokaságát felvonultató szériában látjuk a több évtizedes emberalatti munkában elkorcsosult és elvásott állambiztonságiak cinizmusát, a kis előnyökért aprónak tűnő, mégis nemegyszer végzetes következményekkel járó szolgálatokat elvégző kisemberek rossz kompromisszumait, az elhallgatott családi feszültségeket. Látjuk a részeges állami vállalatvezetőt, aki már a privatizációra készül, és aljas tettestársát, aki már a formálódó demokratikus politika soraiba igyekszik. És látjuk a Nyugat dicstelen színjátékát, ahogy a demokratikus együttérzés örve alatt tulajdonképpen már a piacot mérik fel – üzleti és geopolitikai értelemben egyaránt. Az oroszok pedig, ha egyszer már ott vannak a spájzban, ott is maradnak, legfeljebb kicsit összébb húzzák magukat.

És látjuk a szürke és reménytelen Prágát. Minden szög, csésze, kricsmipult a helyén, ez már magától értetődik egy kortárs sorozat esetében. És eszünkbe juthat John Lukacs nem túl tudományos, de annál találóbb megjegyzése, miszerint a kommunista funkcionáriusoknak valahogy van egy sajátos antropológiájuk, magyarán fejről fel lehet ismerni őket. Az Eszmélet tele van velük, a színészválasztás ebből a szempontból is parádés. Semmi nem rontja el az összhatást, talán csak Marie karaktere nem elég plasztikus, és időnként ő az, aki egy ártatlan hegedűművésznőtől kissé szokatlan kitartással veti bele magát a James Bond-i kalandokba. Ám ez kevés ahhoz, hogy megelégedettségünket apassza. Az Eszmélet nyomasztó, sűrű, dramaturgiailag és lélektanilag kiválóan felépített, nagyszerű színészi játékkal tűzdelt és korhű sorozat. Az idei év egyik legjobbja.

Az HBO Go nemrég azzal az indoklással emelt – igaz, nem sokkal – az előfizetési díjon, hogy több, a térségben meg Európában készült produkciót szeretne kínálni. Az Eszméletet látva csak támogatni lehet ezt a törekvést.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/49. számában jelent meg, 2019. december 6-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/49. számban? Itt megnézheti!