Miközben a NER simán letarol jóformán mindent, ami az útjába kerül, a kultúrával mintha nem tudna mit kezdeni: Vidnyánszky Attila színház-, pláne egyetemfoglalása ugyanúgy nem sikertörténet, mint Demeter Szilárd előrenyomulása. De mi lehet az oka a Fidesz kultúrterületen nyújtott gyenge teljesítményének? Túl nagy a közegellenállás? Vagy nem kompetens embereket küldenek harcba?
Demeter azért nem olyan szereplő ebben a történetben, mint bárki más. A többség gond nélkül lecserélhető, ő viszont a Fidesz kemény magjához tartozik: egyike azoknak, akik részt vettek annak kidolgozásában és kiötlésében, amit ma NER-nek nevezünk – fogalmazott egy Demeter Szilárdot és a fideszes kultúrpolitikát egyaránt jól ismerő forrásunk akkor, amikor még nem lehetett tudni, vajon leveszik-e a tábláról a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját, miniszteri biztost, miután a hétvégén az Origón publikált, finoman szólva sem túl ízléses, Sor(o)s című, később „visszavont” írása szinte másodpercek alatt egységfrontba tömörítette a fél világot Izraeltől Köves Slomóékon át a teljes magyar ellenzékig, sőt a Petőfi Irodalmi Múzeum számos, főnöke ellenében nyilatkozatot megfogalmazó munkatársáig.
Azóta lehet tudni: hiába a vállalhatatlan publicisztika a Führerhez hasonlított Sorosról, hiába a példátlan közéleti felzúdulás, Demeter maradhat a helyén. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy a NER kultúrpolitikájával minden a legnagyobb rendben lenne.
(...)
– A kultúra jobboldali szereplőit elsősorban a kultúra határozza meg, nem a jobboldaliságuk – mondja egy írónk, aki bár alapvetően inkább jobboldalinak tartja magát, évek óta nehezen találja helyét a fideszes kultúrközegben. – Most viszont úgy tűnik, a kultúra a jobboldalon nem a legfontosabb, és akkor még finoman fogalmaztam. És ezért sokan távol maradnak, és ezért káderhiány van.
(...)
Pethő Tibor és Wekerle Szabolcs teljes cikke a fideszes kultúrpolitikáról, valamint Demeter Szilárdról és Vidnyánszky Attiláról a Magyar Hang december 4-én megjelent 2020/49. számában olvasható.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/49. számban? Itt megnézheti!